Amikor John Fitzgerald Kennedy és családja beköltözött a Fehér Házba, nem csak az amerikai politika érkezett fordulóponthoz. A Kennedy-házaspár stílusa is újdonság volt a korábbi elnökök és first ladyk után, ahogy az is, hogy a sajtó előszeretettel számolt be a család mindennapjairól, Jacqueline (Jackie) Kennedy legújabb ruháiról vagy a Fehér Ház általa irányított felújításáról.
Jacqueline-t franciaországi egyetemi évei alatt varázsolta el a francia kultúra, a divat és a konyha, és first ladyként is igyekezett minél többet meghonosítani a „kifinomult” európai kultúrából környezetében. Ezzel egyébként tökéletesen telibe is találta a korszellemet: a háború éveinek takarékossága már a múltba veszett, a tengeren túli utazás egyszerűsödésével, illetve az amerikai katonák folyamatos európai jelenlétével egyre inkább divatba jött minden, ami európainak, ezáltal sikkesnek számított.
Verdon varázsolt
Az új szelek új illatokat is hoztak – legalábbis, ami a Fehér Ház konyhájából kiszűrődőket illeti. A first lady ugyanis felvett konyhafőnöknek egy francia szakácsot, René Verdont, aki a hangzatos „vezető séf” újonnan kreált címet is megkapta. Az érdeklődést mutatja, hogy Verdon bemutatkozása, egy a brit miniszterelnök látogatása alkalmával felszolgált vacsora híre egyenesen a New York Times címoldalára került, de munkássága később is a figyelem középpontjában maradt.
Az amerikaiak nemzedékeit a francia konyha rejtelmeibe emészthető formában bevezető Julia Child is mindig izgatottan olvasta a tudósításokat az újabb és újabb remekművekről, amelyeket Verdon a fogadásokon a vendégek elé varázsolt.
Csakhogy Kennedy elnöksége tragikus véget ért, a helyét átvevő tősgyökeres texasi, Lyndon B. Johnson viszont nem volt a francia haute cuisine rajongója. A Johnson-házaspár ekkor már két évtizede saját afroamerikai szakácsnőjük, Zephyr Wright kosztját ette, aki aprócska adagokban tálalt, kimondhatatlan nevű fogások helyett inkább az Egyesült Államok déli államainak hagyományos, afrikai ízekkel ötvözött konyhaművészetének, a soul foodnak volt a mestere.
Inkább felmondott
Johnson természetesen megtartotta Verdont az állásában, de hamar látszódott, hogy a különböző ízlések itt előbb-utóbb pofonokhoz vezethetnek. A takarékosság jegyében Johnson kinevezett egy az ételbeszerzésekkel foglalkozó koordinátort, aki arra jutott, jóval egyszerűbb és olcsóbb lenne, ha friss zöldségek helyett fagyasztottakkal dolgoznának a konyhán.
Miután Verdon a csodával határos módon nem esett össze ott helyben holtan a sokktól, azzal is meg kellett barátkoznia, hogy Johnsonék grillezett oldalast, chilit vagy éppen hamburgert akarnak vele felszolgáltatni a Fehér Ház vendégeinek.
Otthon azt eszel, amit akarsz, de nem szolgálhatsz fel szószban tocsogó barbeque bordát egy fehér kesztyűs hölgynek
– puffogott egyszer a Washington Postnak. A végső szakításhoz az vezetett, amikor csicseriborsó pürét kellett volna készítenie az elnöki házaspárnak – a francia szakács ekkor inkább felmondott.
Afroamerikai nő a konyhán
Helyére természetesen Zephyr Wright érkezett, aki még 1942-ben állt a későbbi elnöki pár, elsősorban persze Claudia „Lady Bird” Johnson szolgálatába. Ha nem is volt világhírű séf, azért az ő főztje is híres volt, Johnson elnök öccse, Sam például azt mondta róla, hogy ha valaki megkóstolja, „azt kívánja, bárcsak két gyomra lenne”.
Zephyr érkezése nemcsak az ízvilágban jelentett visszatérést a hagyományokhoz: az első amerikai elnökökre még fekete rabszolgáik főztek, a polgárháború idején pedig számos felszabadított afroamerikai érkezett Washingtonba, hogy szakácsként dolgozzon, mivel ehhez a munkához formális képzés nem kellett, viszont tűrhetően meg lehetett belőle élni.
Az idők persze közben sokat változtak, de a legtöbbek szerint nem eleget. Ezekben az években zajlott az afroamerikaiak polgárjogi harca, amely a még mindig jelentős, főleg a déli államokban dívó faji elkülönítés és diszkrimináció ellen folyt. Ugyan az 1964-ben elfogadott és a feketék hatalmas győzelmének számító polgárjogi törvényt még Kennedy idején készítették elő, mégiscsak Johnson volt az, aki felvállalta aláírását, miközben elnöksége első hónapjaiban számos más, az egyenlőtlenségek mérséklését célzó törvényt is keresztülhajtott az államapparátuson.
Nagy hatással volt Johnsonra
Biztosak lehetünk abban, hogy az elnök ilyen irányú elhivatottságában komoly szerepe volt Zephyr Wrightnak is. Egy kormánytisztviselő jegyezte fel, hogy egyszer tanúja volt annak, Johnson – még alelnökként – utasította szakácsnőjét, férjével együtt autózzon el Texasba, mivel a család szokás szerint a vakációra visszaköltözött a régi birtokra.
Zephyr viszont ezúttal már kategorikusan nemet mondott:
Ha Texasban autózunk, és – mint Lady Birdnek és a lányoknak – ki kell mennem a mosdóba, nem mehetek be a mosdóba. Keresnem kell egy bokrot, és leguggolni. Ha megéhezünk, nem mehetünk be éttermekbe, barna papírzacskóból kell ennünk. Éjszaka pedig a férjem a kormánykeréknél alszik, én pedig a hátsó ülésen.
Johnson válasz helyett kisétált a szobából, de több visszaemlékezés alapján is tudni lehet, hogy a diszkriminációt és az elnyomást testközelből ismerő Zephyr történetei nagy hatással voltak az elnökre, aki ezeket a példákat többször is felhasználta, amikor politikustársait győzködte a polgárjogi törvény körüli éles vitákban.
Amikor 1964. július 2-án végre aláírta a törvényt, a történelmi szignóhoz használt tollát Zephyrnek adta. „Jobban megérdemli ezt, mint bárki más” – fűzte szóban az ajándékhoz Johnson, aki még 1969-ig élvezhette a megszokott ízeket. Új törvények ide vagy oda, az elnöki megbízatást lejártával Zephyr nem költözött vissza Johnsonékkal Texasba.
Illusztráció: Wikipedia
