A statisztikusok el fognak alélni az alábbi összeállítás láttán, ugyanis összeszedtünk SZÁMos adatot a XXX. nyári olimpiai játékokról. Szerencsére volt mit, mert a mieink teljesítménye sem volt egy nagy NULLA, és akkor finomam fogalmaztunk, nagyon is EGYedi és megismételhetetlen volt.
A magyarok KETTŐzött energiával harcoltak Londonban, ez már önmagában megHATó volt. Jöjjenek a számok!
A londoni olimpiát 2012. július 27-én nyitották meg, és augusztus 12-én rekesztették be. 205 nemzet 11 060 sportolója vett rajta részt. 4 olyan sportoló volt, aki független színekben indult. A legnépesebb küldöttséggel bíró nemzetek: Egyesült Államok (530), Kína (386), Nagy-Britannia (542), Oroszország (436), Németország (392) voltak. Bhután, a Brit-Virgin-szigetek, a Dominikai Közösség, Egyenlítői-Guinea, Gambia, Kelet-Timor, Szomália, Sierra-Leone, Sao Tome és Principe, Nauru, Mauritánia 2-2 fővel volt ott az olimpián.
London 3. alkalommal rendezhetett olimpiát, előtte 1908-ban és 1948-ban tette ezt meg (eredendően 9 város pályázott – Párizs, New York, Madrid, Moszkva, Havanna, Lipcse, Isztambul, Rio de Janeiro és London). 2005. július 6-án, Szingapúrban jelentették be a győzelmet.
Eleinte 9,345 milliárd fontra becsülték az olimpiai megrendezésének költségeit, végül ennél valamivel kevesebb lett a végösszeg: 8 921 000 000 font. Az Olimpiai Park felépítése 430 millió fontot emésztett fel (az alapok kiásása közben 4 emberi csontvázat is találtak).
A sportolókat egy 5000 székes központi étkező fogadta az Olimpiai Faluban. 25 000 vekni kenyér, 330 tonna zöldség és gyümölcs, 232 tonna burgonya, 75 000 liter tej fogyott el a konyhán.
2030-ig 8000 új munkahelyet ad a Falu átalakítása, ugyanis lakóparkká újul majd meg katari pénzeknek hála. A felépítéséhez több mint 200 épületet kellett egyébként lebontani a 246 hektáros területen.
A londoni olimpia kabalafiguráinak, Wenlocknak és Mandeville-nek a megalkotása 400 000 fontba került.
32 sportág 302 versenyszámában küzdöttek, ilyetén fogva 302 aranyérmet osztottak ki, az ezüstök száma végül 304 lett, 356 bronz mellett. Összesen 962 dobogós helyezés alakult így ki, de több mint 4 ezer érmet verettek a csapatsportágak képviselői miatt (is).
Ami a mieinket illeti: 157 sportoló utazott a Budapesttől 1670 kilométerre fekvő Londonba, majdnem 158, de a diszkoszvető Kővágó Zoltán a megnyitó előtt nem sokkal azt a hírt kapta, hogy nem indulhat a játékokon doppingvétsége miatt.
94 férfi és 63 nő volt a csapatban.
A legfiatalabb Szilágyi Liliána úszó volt, ő 15 éves (1996. november 19-én született), és kiváló sportcsalád gyermeke: Gyarmati Dezső unokája, Szilágyi Zoltán egykori úszó lánya – 100 méteres pillangóúszásban a 34. lett. A legidősebb sportolónk a 44 éves Bognár Richárd volt, ő egyébként az előkelő 6. helyen végzett.
Összesen 24 sportágban voltak magyar indulók, volt három olyan, amelyben összesen 1 versenyző (súlyemelésben Nagy Péter, triatlonban Kovács Zsófia, országúti kerékpározásban Lovassy Krisztián).
Három csapatunk, a női és férfi vízilabda-válogatottunk, valamint a férfi kézilabda-válogatottunk vett részt az olimpián, előbbi és utóbbi 4. lett, a Kemény-csapat 5. helyezett. Mocsai Lajos csapata játszotta az olimpia legnézettebb eseményét, az Izland elleni negyeddöntőt követték a legtöbben élőben az interneten, a televízióban. Izlandon is, ott ugyanis a lakosság 85 százaléka nézte a kétszeri hosszabbítás után 34-33-as magyar győzelemmel végződő találkozót.
A magyar csapat 8 aranyéremmel, 4 ezüstéremmel és 5 bronzéremmel tért haza, de utólag lett egy 6. bronzunk is Hatos Gábor révén – a 6. Hatostól, nomen est omen.
Összesen 127 pontot szereztünk, ezzel a ponttáblázaton a 14. helyen végeztünk, de az éremtáblán a 9. pozícióban! Az élen az Egyesült Államok végzett, mögötte Kína, előbbi küldöttségből minden 13., utóbbiból minden 11. versenyző aranyérmes lett.
Az olimpia ideje alatt 1 000 000 sporteszközt használtak fel, köztük 600 kosárlabdát, 541 mentőmellényt, 510 gátat.
Összesen 28 világrekord dőlt meg, egyet Gyurta Dániel döntött meg a 200 méteres mellúszás döntőjében – kellett is a világcsúcs az aranyéremhez.
A Sunday Times kimutatása szerint a hazaiak dobogós versenyzői közül 37,5 százalék sírta el magát, az amerikaiaknál ez az arány 17 százalék, a kínaiaknál mindössze 7 százalék.
Összesen 3200 BMW-vel szállították a játékok VIP-vendégeit, sportvezetőket, sportolókat a városban. A Faluban lakó sportolók között 150 000 darab gumióvszert osztottak szét, de ez a szám elképzelhető, hogy kevesebb volt a végén, mert akadtak, akik tiltakoztak az akció miatt.
70 000 önkéntes dolgozott Londonban, de összességében majdnem 200 000 embert foglalkoztatott a játékok. A Falu mellett épült fel a világ legnagyobb McDonald’s étterme, ahol több mint 50 000 Big Mac fogyott el.