Az európai integráció kialakulásának egyik mérföldköve (hogy ilyen elcsépelt közhellyel éljünk cikkünk elején) volt az 1992. február 7-én aláírt Maastrichti szerződés.
No, de tényleg történelmi jelentőségű volt, hogy ebben a dokumentumban mondták ki a tizenkét tagállam képviselői, hogy az Európai Közösség (EK) Európai Unióvá alakuljon, valamint azt, hogy az új szervezetnek három pillére kell támaszkodnia. Ezek a következők: az Európai Közösség (ez az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Szén- és Acélközösség és az Euratom egysége), a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a közös bel- és igazságügy-politika.
A neve is mutatja (Szerződés az Európai Unióról) jelentőségét – hatályba 1993. november 1-jén lépett. Ez a szerződés tartalmazza a közös pénz bevezetéséről szóló döntést is.
Egy nagyon rövid film a fontosabb integrációs évszámokról:
A preambulumban a többi közt szerepeltek a következő célok: a Tizenkettek megerősítik ragaszkodásukat a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, valamint a jogállamiság alapelveihez; létrehozzák országaik polgárainak közös állampolgárságát; megkönnyítik a személyek szabad mozgását; elmélyítik a szolidaritást a népek között.
Szép szavak, de a szerződés változásokat hozott a különböző végrehajtó szervek jogkörében is. Megnövekedtek az Európai Parlament jogalkotási és felügyeleti hatáskörei: elég csak arra gondolni, hogy ezentúl az Európai Bizottság tagjainak kinevezéséhez a Parlament jóváhagyása is kellett.
Nem volt egyszerű a ratifikálásai folyamat: Franciaországban csak 51,05 százalék támogatta a népszavazáson, Dániában pedig először el is utasították (50,7 százalékkal – később mentesítették őket a pénzőgyi uniü 3. szakaszától és a közös védelmi politikában történő részvételtől, ez pedig tetszett a dánoknak a második szavazás alkalmával – 57 százalék). Az Egyesült Királyságban a parlament döntött, de a John Major vezette kormány majdnem belebukott a folyamatba.
John Major és a Maastricht-i szerződés:
Hogy miért volt az ellenkezés? Az általában tapasztalható euroszkepticizmus miatt: az önálló nemzetek nehezen adták ki kezeik közül a különböző politikai döntéshozatalt. A nemzetek feletti (szupranacionalizmus) törvénykezés sokakat sértett, alkotmányossági szempontból is.
A Közös rendelkezések cikkely szintén fontos mondatokat tartalmazott, például ezt: „Jelen szerződés új szakaszt jelöl Európa népei között az egyre szorosabb unió kialakításának a folyamatában, amelyben a döntések az állampolgárokhoz lehető legközelebbi szinten születnek.” Ezt nevezzük szubszidiaritásnak – ami ugyebár valamelyest ellentmond a nemzetek feletti döntéshozatalnak.
A maastrichti szerződés másik nagy eredménye a közös pénzügypolitika előremozdítása. A Monetáris Unió keretében belül lefektették a fő határidőket. A szerződés szerint 1998. december 31-ig létre kellett hozni az Európai Központi Bankot, el kell dönteni, kik vezetik be az eurót és mik lesznek az árfolyamok. 2002. január 1-jén fizikailag is megjelenik az új pénz, 2002. februrár 28-ra pedig kivonják a nemzeti valutákat a forgalomból.
Itt fogalmazták meg azokat a kritériumokat, amelyek ma is érvényesek az euró bevezetéséhez (ezeket később Koppenhágában kiegészítették a kelet-európai országok számára általános elvekkel):
– az adott ország inflációja legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legkisebb inflációval rendelkező ország inflációjának átlagát;
– az államháztartás hiánya nem lehet nagyobb a GDP 3%-ánál;
– az államadósság nem lehet nagyobb a GDP 60%-ánál;
– a valuta árfolyamának 2 éves periódusban stabilnak kell lennie egy meghatározott sávon belül;
– a hosszú távú kamatszint 2 százalékpontnál jobban nem haladhatja meg a három legkisebb inflációval rendelkező ország kamatszintjeinek átlagát.
AJÁNLOTT LINKEK:
A Maastrichti szerződés teljes szövege (euvonal.hu)
Maastricht előtt, alatt, után (zskflnk.uw.hu)
Minden, ami Maastricht (maastricht.lap.hu)
Forrás: J. Nagy László: Az európai integráció története (Maxim Könyvkiadó, Szeged, 2002)
