Tech

Annyi hely lesz a Samsung mobilokon, mint egy laptopon

A nagy tárhelyekért rajongók örömére a Samsung bejelentette, hogy elsőként a mobilgyártók közül megkezdte egy egyterabájtos beépített univerzális flashmemória (eUFS) tömeggyártását, amit okostelefonokba szánnak.

Ha megjelennek az első terabájtos mobilok, akkor már alapból notebookokkal vetekedő tárhelyet kínálnak anélkül, hogy az adatéhes felhasználóknak mikroSD-kártyákat kéne használniuk – még inkább igaznak tűnik majd a kijelentés, hogy az okostelefonok manapság már zsebre vágható miniPC-k.

„Az egyterabájtos eUFS várhatóan kulcsfontosságú szerepet játszik majd abban, hogy még inkább notebook-szerű felhasználói élményt nyújtsunk következő generációs mobileszközeinkkel.” – írta közleményében a cég.

Fotó: Samsung

A dél-koreaiak szerint ennyi hely elegendő akár 260 darab tízperces 4K UHD videó tárolására, na és persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy nagyon jól jöhet annak fényében is, hogy manapság már egyre durvább megapixelszámokkal készülnek a fotók.

A ZDNet szerint számíthatunk arra, hogy már az év első felében megjelennek az első egyterabájtos mobilok a piacon, sőt, már a Samsung következő csúcsmodellje, a Galaxy S10 is megkaphatja a gigantikus tárolót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik