Tech

Videón a Xiaomi duplán hajlítható kijelzős mobilja

Az előlapi kamera miatt kilyukasztott képernyők mellett 2019-ben a hajlítható kijelző lesz az egyik legerősebb trend a mobiltelefonok piacán. A Samsung már tavaly megmutatta, hogy náluk már létezik ilyen prototípus, és szakértők szerint a vállalat a Galaxy S10 termékcsaláddal együtt bemutatja az első olyan kereskedelmi forgalomba szánt telefonját is, ami hajlítható kijelzővel lesz felszerelve.

Ugyanakkor nem a Samsung az egyetlen, aki ilyen típusú eszközön dolgozik, hiszen bennfentes pletykák szerint a Huawei és a kínai tulajdonban lévő Motorola is előrukkol hasonló készülékkel. Akár csak az olcsó okostelefonjairól híres, szintén kínai Xiaomi, ami a Samsunghoz hasonlóan már azt is megmutatta a konkrét megoldását, ami a dél-koreai cég prototípusával ellentétben két helyen is hajlítható, így lehet egy tablet méretű eszközből okostelefonokat idéző kütyüt hajtogatni.

Ez persze még nem egy végleges termék, hiszen a Xiaomi mérnöki prototípusként hivatkozik az eszközre, ugyanakkor elég nagy az esélye, hogy még idén piacra kerül a cég első olyan telefonja, ami ezt a technológiát fogja használni – az persze korántsem biztos, hogy pont olyan formában, ahogy a videón is látható. Bárhogy is legyen, arra azért minden érdeklődőnek fel kell készülnie, hogy a meglehetősen új technológiával készülő telefon biztos nem lesz olyan olcsó, mint a Xiaomi eddigi termékei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik