Egy új, Donald Trump Fehér Házát bemutató könyvből, a Team of Vipersből (A viperák csapata) most újabb részletek derülnek ki a videohívásról – írja az IFLScience. A könyv szerzője Cliff Sims, a Fehér Ház korábbi üzenetstratégiai igazgatója.
A beszélgetésben Robert Lightfoot Jr. is részt vett, aki akkor a NASA megbízott igazgatója volt.
Sims szerint Lightfoot elmagyarázta Trumpnak, hogy az elnök által aláírt javaslat szerint a NASA-nak 2020-ig robotizált, a 2030-as években pedig emberes missziót kell küldenie a vörös bolygóra. Trump erre megkérdezte, hogy lenne-e lehetőség már 2020-ban asztronautákat juttatni a Marsra.
Lightfoot erre azt válaszolta, hogy rendkívül bonyolult lenne megvalósítani ezt a tervet, mire az elnök felajánlotta a korlátlan forrásokat. Az űrhivatal megbízott igazgatója azt mondta, így sem teljesíthető az elképzelés.
A Föld és a vörös bolygó mintegy 225 millió kilométerre fekszik egymástól, ez 590-szer nagyobb távolság, mint amilyen messze ember valaha jutott. Az út két évig tartana, ráadásul még rengeteg technikai fejlesztésre van szükség egy ilyen küldetéshez.
Kiemelt fotó: Brendan Smialowski / AFP