Sport

Óriási: Babos Tímeáék ismét döntőbe jutottak az Australian Openen

Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic győzött a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének elődöntőjében. A címvédő, 2. kiemelt Babosék ellenfele az amerikai Jennifer Brady és Alison Riske volt, akiket – a verseny honlapja szerint – két szettben győztek le kedden, 1 óra 21 perc alatt.

Nagyon-nagyon örülök, szerintem magas színvonalú mérkőzést játszottunk! Ők is hasonló stílusban teniszeztek, mint mi. Ma mi voltunk a jobbak! Örülök ennek, hiszen az egész mérkőzés alatt nagy volt rajtunk a nyomás, többször is nehéz helyzetbe kerültünk. De mindig szépen vissza tudtunk jönni. Nagyon várjuk a pénteket, az újabb Grand Slam-döntőt! Természetesen készülök már a fináléra és már az azt követő versenyekre is

– nyilatkozta Babos a honlapján.

Érdekes, hogy egy évvel ezelőtt a magyar-francia páros szintén 6:4, 6:2-re nyert a legjobb négy között Melbourne-ben! Akkor a tajvani Hszie Szu-vej és a kínai Peng Su-aj volt az ellenfél.

Babos Tímeának női párosban ez az ötödik Grand Slam döntője – egyet nyert eddig (2018., Australian Open). Hármat Mladenovic oldalán játszott, míg 2016-ban, Wimbledonban még Jaroszlava Svedovával (kazah) lett ezüstérmes.

A pénteki döntőben Babosák a Stusur-Zhang párossal játszanak.

Australian Open, női páros, elődöntő, eredmény:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)- Jennifer Brady, Alison Riske (amerikai) 6:4, 6:2.

S.Stosur/S.Zhang – B.Strycova/M.Vondrousova 7 : 5, 4 : 6, 7 : 5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik