Belföld

Tavaszig küzdünk az influenzával

Kitört az influenzajárvány, a szezon tavaszba nyúlhat: még bőven nem késő beadatni a védőoltást, és fontos az immunerősítés is. Ha valaki megbetegedett, mindenképp maradjon otthon, másokra és önmagára is komoly bajt hozhat, ha nem tesz így.

Ahogy az teljes bizonyossággal várható volt, az idén sem úsztuk meg az influenzajárványt, a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentése szerint január második hetében 19 300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, a járványküszöb 15 ezer fő. A vírusok egész évben jelen vannak környezetünkben, a szezon mégis a téli hónapokra esik, a hideg, nedves levegőn ugyanis a kórokozók jól érzik magukat, hatékonyan terjednek, miközben az alacsony hőmérséklet rontja a nyálkahártyák teljesítményét.

Ha úgy tetszik, a téli környezet nagy mértékben támogatja az „ellenséget”, egyúttal gyengíti az ember ellenállóképességét.

A tömegközlekedési eszközökön, óvodában, iskolában, munkahelyen egy légtérben tartózkodó sok ember nagyban segíti az inváziót. Az influenza vírus cseppfertőzéssel terjed, a fertőző részecskék a beteg köhögésével, tüsszentésével jutnak a levegőbe. De még csak az sem kell, hogy valaki teleszórja a légteret: a vírus túléli a kiszáradást, tárgyakra jutva szobahőmérsékleten napokig fertőzőképes marad. Megfogunk egy kilincset, a kapaszkodót, majd órákkal később a szánkhoz nyúlunk…

Ezért szokás figyelmeztetni a gyakori, alapos kézmosásra vagy -fertőtlenítésre, mint a megelőzés egyik fontos eszközekére.

Halálos szövődmények

Ha valaki „benyelte” a vírusokat, azok először a légutak nyálkahártyáján telepszenek meg, szaporodásnak indulnak, majd betörve a vérpályába a szervezet valamennyi sejtjéhez eljutnak. A lappangási idő 1-2 nap, majd az A és B vírusok okozta influenza hirtelen, 38 Celsius-fok fölé emelkedő lázzal kezdődik. A légúti tünetek eleinte enyhék, majd felerősödnek, az emberen elesettség lesz úrrá, háttájéki és végtagfájdalmak, fejfájás társul melléjük.

Influenza ellen nincs célzottan alkalmazható gyógyszer, normál esetben a heveny tünetek 2-3 nap alatt megszűnnek, a láz viszont akár öt napig, a gyengeség, kimerültség pedig még több napig, akár hetekig tarthat.

A gyógyulást tekintve nagyon fontos a pihenés, sőt ágynyugalom. Egy tavaly év végén végzett kutatás szerint az irodisták harmada betegen is bemegy dolgozni, amivel nemcsak megfertőzi a környezetében lévőket, de önmagát is veszélybe sodorhatja. Az influenza szövődményei ugyanis leggyakrabban akkor jelentkeznek, ha az ember nem pihen, erősnek, a munka hősének képzelve magát betegen is aktív, végzi a napi rutint. Súlyos betegségek, állapotok alakulhatnak ki, a teljesség igénye nélkül:

  • bakteriális tüdőgyulladás,
  • krónikus hörghurut fellángolása,
  • agyi keringészavar,
  • szívinfarktus,
  • agyhártya- és agyvelőgyulladás,
  • veseelégtelenség,
  • anyagcsere-betegségek (például cukorbetegség).

Mi az összefüggés az influenza, a fizikai aktivitás és fenti kórképek között? Az, hogy  betegség miatt amúgy is legyengült immunrendszernek még a napi rutin tennivalók is fokozott fizikai stresszt jelentenek, a két tényező együttes hatására pedig a szervezet védekezőképessége végletesen lecsökkenhet.

Fotó: iStock

Oltás és immunerősítés

Unásig ismételt „jótanács”, de igaz: influenza ellen (is) a megelőzés a legjobb orvosság, a legbiztosabb mód, ha az ember már decemberben, az influenzaszezon előtt beadatja a védőoltást. De mi van, ha valaki csak most kap észbe? És mi a helyzet a sokat emlegetett immunerősítéssel? Erről kérdeztük Dr. Békássy Szabolcs háziorvost, a Háziorvosok Online Szervezetének alapító tagját.

A védőoltás beadásával még mindig nem késtünk el. Beindult ugyan az influenzaszezon, ám annak idén is elhúzódó lefolyásával kell számolni, így még a tavaszi hónapokban is előfordulhatnak majd új megbetegedések, a védőoltás beadását követően pedig egy-két héten belül már ki is alakul a védettség

– mondja a 24.hu-nak az orvos.

Aki nem élt az influenza elleni védőoltás nyújtotta előnyökkel, az természetesen csak az aspecifikus védekezési mechanizmusokra számíthat:

az immunrendszer erősítése, vitamindús táplálkozás, testmozgás, minél több idő a friss levegőn, megfelelő higiénés szabályok betartása, a zárt, zsúfolt terek kerülése.

A legújabb kutatási eredmények alapján a D-vitamin kiemelt szerepet játszik az immunmechanizmusok megfelelő működésében, ám télvíz idején, amikor a napsütéses órák száma elenyésző, a D-vitamin nem tud aktív D-vitaminná átalakulni a szervezetünkben. Így ilyenkor javasolt a többletbevitel szájon keresztül szedhető készítmények formájában.

Az immunrendszer erősítésének szolgálatában állnak még az úgynevezett antioxidáns anyagok, amelyek közül kiemelt jelentőséggel bír a C vitamin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik