Tudomány

Itt a Hotel Influenza, ahol 3500 dollárt fizetnek a vendégeknek

A Saint Louis Egyetem munkatársai egy speciális létesítményben, a Hotel Influenzában próbálják felmérni az influenza elleni védőoltások hatékonyságát.

A Hotel Influenzában a kísérlet résztvevői vagy védőoltást vagy placebót kapnak, majd influenzának teszik ki őket – írja a Live Science. Az alanyok ezután 10 napot töltenek el a karanténban.

A megfigyeléssel a szakértők felmérhetik, hogy mennyire hatékonyak az új vakcinák. A módszerrel jóval hamarabb lehet eredményekhez jutni, mint a hagyományos eljárással, melynek során a kísérleti alanyok védőoltásra adott immunválaszát elemzik.

Daniel Hoft, a Saint Louis Egyetem Vakcinafejlesztő Központjának igazgatója szerint azzal, hogy tudják, mikor fertőződnek meg a résztvevők, sokkal pontosabban megtervezhetik a vizsgálatokat. A Hotel Influenzával a szakértők így viszonylag egyszerűen felmérhetik, hogy érdemes-e dollármilliókat fektetni egy-egy új vakcinák fejlesztésébe.

Mit egyek, hogy ne legyek beteg?
Mindenkinek elege van a náthából, az orvos elmondja, mit tehetünk a gyakori megfázás ellen.

A Hotel Influenza „vendégeinek” 3500 dollárt, azaz mintegy 950 ezer forintot fizetnek a kutatók.

A létesítmény a szokásos szállodai berendezésekkel van ellátva, a lakosztályokhoz saját fürdőszoba, televízió és internet-hozzáférés tartozik.

A szakértők szerint az első alanyok hat hónapon belül költöznek be a szállodába. Hoft csapata abban bízik, hogy módszerükkel az univerzális influenza elleni védőoltás létrehozását is megkönnyíthetik.

(Kiemelt kép: Pixabay)

A mongol hódítás hazánkban is a megfélemlítésre, a terrorra épült, a halottak száma tízezres, sőt, százezres nagyságrendű volt, a foglyokat saját népük ellen hajtották csatába – az újabb kutatások egymás után tárják fel a tragédia kézzel fogható nyomait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.