Az 1620. május 1-én született gróf sok mindenről volt ismert. Tisztségét tekintve horvát bán volt, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja – a kor elvárásainak megfelelően tehát politikával foglalkozott és hadvezér is volt. Nem összekeverendő dédapjával, aki szintúgy a Zrínyi Miklós nevet viselte – az ős az utód által híressé tett szigetvári hős. Az ifjabbik Miklós tehát történelmi szerepén kívül irodalmi munkássága miatt lehet ismerős.
Leghíresebb műve az 1651-ben először megjelent Obsidio Szigetiana (vagyis a “Szigeti ostrom”) – a Szigeti Veszedelem címet Kazinczy Ferenc adta a barokk eposznak. De irodalom órán jó eséllyel találkoztunk még Az török áfium ellen való orvosság és Mátyás király életéről való elmélkedések című írásaival is.
Életének a magyar köztudatban leginkább rögzült momentuma – az irodalmi munkásság és a hadi sikerek ellenére – épp halálának körülménye. Az egyik „városi legenda” szerint az egyik bécsi múzeumban a mai napig ki van állítva egy ágyú, amely mellett a felirat úgy szól, hogy „ez a vadkan ölte meg Zrínyi Miklóst”.
Akkor lássuk a medvét vadkant. Egy napsütötte keddi napon, 1664. november 18-án Zrínyi több magyar és horvát főúrral volt vadászni a Csáktornyától nem messze lévő kursaneczi erdőben. (Kursanecz egyébként 1896 után már a Zrínyifalva nevet viselte.) Mikor a társaság már hazafelé indult volna, Póka István jelezte, hogy megsebesített egy vadkant, amit igazán sajnálna veszni hagyni, ezért ő a maga részéről utánamegy – először Zrínyi egyedül követte, majd kis idő elteltével még néhányan.
A gróf három helyen sebesült meg, melyek közül nyakán ért sérülés bizonyult halálosnak: a vadkan agyara hátul jobboldalt, a nyakcsigolyáknál hatolt be és áttépve minden izmot, a torkánál jött ki. Mivel a társaság azon része, amely Zrínyiék után ment, csak a baleset bekövetkezte után érkezett meg, így Pókán kívül senki nem tudja, hogy pontosan mi és hogyan történt.
Zrínyi közkedvelt, azonban a bécsi kormány számára egyre kellemetlenebb figura volt – így nem meglepő, hogy sokan nem tudták elfogadni halála körülményeit. Elsőként Bethlen Miklós fogalmazta meg “Önéletírásom” című főművében a balesettel kapcsolatos kételyeit – a konkrét összeesküvés-elméletet azonban már E. Dervarics Kálmánnak köszönhetjük, aki 1881-ben kiadott, Gróf Zrínyi Miklós a költő halála című művében „minden kételyt kizáró adatok” nyomán állította, hogy Póka Istvánt a bécsi kormány bízta meg azzal, hogy eltegye Zrínyit láb alól.
Bárhogy is történt, Zrínyiről elmond az valamit, hogy jelmondata a Sors bona, nihil aluid volt – vagyis Jó szerencse, semmi más.
