Nagyvilág

Silvio Berlusconi indul az EP-választáson

Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani remek hírnek tartja az elhatározást.

Silvio Berlusconi képviselőjelöltként indul a májusi európai parlamenti választáson – ezt az egykori olasz miniszterelnök csütörtökön jelentette be az EurActiv beszámolója szerint.

Berlusconi Szardínia szigetén tartott kampánybeszédet, a jövő hónapban esedékes regionális választások előtt. Azt mondta, hisz abban, hogy tudásával, tapasztalatával és meggyőzőképességével fontos szerepet játszhat, hogy az európai polgárokkal megértesse: a nyugati értékektől való eltávolodást kockáztatja.

Mielőtt bejelentette jelöltségét, Berlusconi az Európai Parlament elnökével találkozott. Antonio Tajani, aki egyébként a Berlusconi-féle Forza Italia alapítója, remek hírnek nevezte a volt kormányfő elhatározását.

A 82 éves Berlusconi azt mondta, azért indul az EP-választáson, hogy véget vessen a mostani kormánynak, csakúgy, mint 1994-ben, amikor a kommunistákat akarta megállítani. Közölte azt is: számít arra, hogy Matteo Salvini, a jelenleg is kormányon lévő Liga elnöke bekopogtat ajtaján, hogy alakítsanak jobbközép kormányt. (Fotó: Europress – Photo Morgese – Rossini / DPPI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik