Pénzügy

A NAV már felkészült az idei szja-bevallásra

Már minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, sőt, akik teljes egészében maguk készítik bevallásukat, már hozzáférhetnek a 18SZJA webes kitöltő programhoz.

2019. január 7-étől elérhető a 18SZJA jelű személyijövedelemadó-bevallási felület, adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Azok, akik maguk készítik el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a kormányzati portálon, valamint a NAV eSZJA oldalán érhető el. Az elkészített bevallások kényelmesen, elektronikusan beküldhetők az ügyfélkapun át, hangsúlyozza a NAV, hozzátéve, hogy a bevallást beküldő adózók nagy része ezt a megoldást választotta tavaly.

A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun nyújtja be a bevallását. A nyomtatvány továbbra is kitölthető az Általános Nyomtatványkitöltő Programmal (ÁNYK), és akár papíron is. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható a NAV eSZJA oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármely ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán bevallásukat.

Többen lesznek, akiknek a NAV bevallási tervezetet készít

A NAV ebben az évben még több adózónak, a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan. Nekik azonban az adott tevékenységből származó jövedelemmel, illetve az adóhatósági nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük a tervezetet a beküldés előtt.

És nem csak az egyéni vállalkozókra vonatkozik, hogy a bevallási tervezetet át kell nézni, szükség esetén ki kell egészíteni:

Azt hiszi, hogy semmi dolga nem lesz az adóbevallással? Téved!
Az adóhatóság továbbra is csak tervezetet készít, nem bevallást. A felelősség az adózóé.

Ami újdonság a korábbi évekhez, így tavalyhoz képest is: az szja-bevallási és befizetési határidő egységesen, valamennyi adózóra vonatkozóan 2019. május 20.

Viszont van két kivétel: a határidő-változás nem érinti a kata- vagy evatörvény szerint adózó vállalkozókat, számukra továbbra is február 25-e a kata nyilatkozat, illetve az eva-bevallás határideje.

Saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti az Ügyfélkapun keresztül a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon. Aki nem használ Ügyfélkaput, március 18-ig többféle módon is, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával kérheti a tervezet postázását: SMS-ben (06-30/344-4304), a NAV honlapján elérhető web űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon (SMS-ben ezt a formát kell alkalmazni:SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn).

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik