Pénzügy
Budapest, 2016. május 20.
Adóbevallásokat rendez egy dolgozó a Magyar Posta 62-es hivatalában a fővárosi Teréz körúton 2016. május 20-án. Ezen a napon lejár az szja-bevallások leadásának hivatalos határideje.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Azt hiszi, hogy semmi dolga nem lesz az adóbevallással? Téved!

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2018. 01. 15. 14:42

Korábban a témában:

Jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást – nyilatkozta még ősszel a nemzetgazdasági miniszter helyettese. Tállai András azt is hozzátette: az adóbevallás korának ezzel egyszerűen vége Magyarországon.

Januárban kétszer is nyilatkozott a témában az államtitkár. Előbb azt emelte ki, hogy az idei év a könnyebbség éve a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek, mivel már nem lesz szükségük külső segítségre a bevallásuk elkészítéséhez, és ismét utalt arra, hogy azt helyettük is megcsinálja az adóhivatal.

Január 8-án pedig így fogalmazott: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal  (NAV) külön kérés nélkül már az őstermelőknek, az áfafizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a korábbi években munkáltatói adómegállapítást választóknak is elkészíti az szja-bevallás tervezetét. Vagyis az egyéni vállalkozókat kivéve minden magánszemélynek.

Akkor most bevallás vagy tervezet?

Csak tervezet

Nagyon nem mindegy, hogy adóbevallásról beszélünk, vagy szja-bevallási tervezetről. Az államtitkár sem véletlenül tette hozzá utóbb, hogy a 360 ezer érintettnek „mindössze csak” ki kell egészítenie a bevallási tervezetet, amelyben az összes munkáltatótól, kifizetőtől származó adat szerepel.

Rákérdeztünk a NAV-nál, mit is jelent mindez. Az adóhatóság az adóbevallási tervezet összeállításához csak a kifizetők által benyújtott havi adó- és járulékbevallások, valamint adatszolgáltatások adatait tudja használni. A nem kifizetőtől származó bevételekről, jövedelmekről és azok adójáról, valamint a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek tevékenységéhez kapcsolódóan felmerült költségekről nincsenek adataik. Így azokat az adóbevallási tervezet nem tartalmazza, nem is tartalmazhatja – derült ki válaszukból.

Fentiek alapján tehát a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is feltétlenül ki kell egészíteniük az adóbevallási tervezetet – hívta fel a figyelmet a NAV lapunknak küldött válaszában.

Amennyiben ugyanis nem egészítik ki, nem javítják az adóbevallási tervezetüket, úgy az nem válik hivatalos személyijövedelemadó-bevallásukká.

Erre egyébként a kitöltő program is külön figyelmeztet. Ezt azért is kell kiemelni, mert a magánszemélyeknél más a helyzet.

A magánszemélyeknél bevallássá válhat a tervezet

A magánszemélyeknek már tavaly is készített bevallási tervezetet a NAV. Náluk az az újdonság, hogy 2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a NAV, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást.

Ez azt is jelenti, hogy a munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, hiszen megszűnt a munkáltatói adómegállapítás.

Budapest, 2013. május 21.
Egy alkalmazott átvesz egy adóbevallást tartalmazó borítékot a budapesti Mammut I. bevásárlóközpont postahivatalában lévő külön pultnál 2013. május 21-én. A mai napon éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó-bevallásokat a tavalyi évről.
MTI Fotó: Marjai János
Fotó: MTI/Marjai János

Az őstermelőkhöz, áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez képest viszont lényeges különbség, hogy a magánszemélyek tervezete akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra, illetve nem egészítik ki, nem javítják – 2018. május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik.

Feltétlenül nézzük át a tervezetet!

Az adóbevallási tervezet tehát csak egy ajánlat, melynek felhasználásával teljesíthető a bevallási kötelezettség. És ez nemcsak az őstermelőknél, illetve az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekre igaz, hanem minden magánszemély bevallási tervezetére: azt át kell nézni, ki kell egészíteni, képben kell lenni, jár-e kedvezmény, ellenőrizni, volt-e más forrásból származó bevétel, elszámolható költség, ami a tervezetben nem szerepel.

A felelősség alól tehát senki nem bújhat ki, ahogy erről már tavaly is írtunk:

Budapest, 2016. május 20.
Adóbevallásokat rendez egy dolgozó a Magyar Posta 62-es hivatalában a fővárosi Teréz körúton 2016. május 20-án. Ezen a napon lejár az szja-bevallások leadásának hivatalos határideje.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Ráfizethetünk, ha nem nézzük meg, milyen bevallást csinált helyettünk a NAV
Első ránézésre praktikus, felhasználóbarát az új NAV-os e-szja-oldal. A szakértő azonban figyelmeztetett, ne fogadjunk el mindent, mert vannak aknák.

És persze továbbra is fennáll annak lehetősége is, hogy a bevallást adóhatósági közreműködés, azaz a tervezet figyelembe vétele nélkül készítsük el a bevallásunkat.

Fontos határidők

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, az a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület 2018. január 8. óta él a NAV honlapján, illetve a kormányzati portálon.

Januárban a NAV a változásokról, a teendőkről és a fontos határidőkről valamennyi magánszemélynek tájékoztató levelet küld. Az ügyfélkapusok ezt már meg is kapták elektronikusan, aki pedig még nem regisztrált, annak levél megy, a hónap végéig.

  • Az adóbevallási tervezetet Ügyfélkapun keresztül március 15-étől lehet megnézni, jóváhagyni vagy kiegészíteni, módosítani.

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon. Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn

  • Az egyéni vállalkozók szja-bevallásának benyújtási határideje február 26.

Nekik is segít amúgy az adóhivatal, az ígéret szerint e-szja webes kitöltő felületének használatával (www.nav.gov.hu/szja/szja) gyorsabban és egyszerűbben tölthetik ki szja-bevallásukat.

  • Az egyéni vállalkozói tevékenységet nem végző magánszemélyeknek a bevallást május 22-éig kell benyújtaniuk.
  • Újdonság, hogy az idén a bevallási tervezettel összefüggésben már a mezőgazdasági őstermelőknek és áfa fizetésére kötelezetteknek sem februárban, hanem szintén május 22-ig kell leadni a bevallásukat.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni, utóbbi lehetőség már január 8-a óta él.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW YORK, NY - JUNE 10:  Robert De Niro speaks onstage during the 72nd Annual Tony Awards at Radio City Music Hall on June 10, 2018 in New York City.  (Photo by Theo Wargo/Getty Images for Tony Awards Productions)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.