Tech

Úgy viszik a Huawei mobiljait, mint a cukrot

A Huawei Technologies tavaly 108,5 milliárdos forgalmat ért el, amely a teljes vállalatcsoportnak 21 százalékos növekedést jelent. A következő generációs, úgynevezett 5G-s mobilhálózatok kereskedelmi bevezetéséhez 10 ezer bázisállomást szállított le, és 26 kiépítési szerződést kötött.

Az okostelefon-gyártó a világ második legnagyobbjaként zárta az óévet, és történetében először globálisan 200 millió okostelefont szállított le a tavalyi 2017-es, 153 millióhoz képest. A Huawei az első tripla hátlapi kamerával ellátott P20 Próból és a széria további két darabjából tavaszi megjelenésük óta összesen 16 millió darabot értékesített.

A P20 sorozat különleges dizájnmegoldásai miatt a női felhasználók körében is népszerűnek bizonyult, a nemzetközi eladások 50 százalékában hölgyek vásárolták meg a készülékeket – írja a cég sajtóközleményében. A Mate 20 szintén kiválóan teljesített a piacon: októberi megjelenése óta több mint 5 millió darabot vásároltak belőle szerte a világon, ezzel gyártó történetének legsikeresebb okostelefon-sorozatává lépett elő, megelőzve az eddigi csúcstartó P20-at.

Guo Ping, a vállalatcsoport elnöke újévi köszöntőjében elmondta, hogy az utóbbi hetek kiberbiztonsági gyanúsításai pedig arra ösztönzik a céget, hogy még egyszerűbb architektúrájú, technikailag még átláthatóbb hálózatokat, rendszereket fejlesszenek.

Ez most a legerősebb androidos mobil
A számok nem hazudnak, itt a lista a legnagyobb teljesítményt nyújtó készülékekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik