Belföld

94 bejelentést tettek az MTVA-t meglátogató ellenzéki politikusok miatt

Még terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt is.

Közleményt adott ki az MTVA sajtóosztálya, amelyben azt állítják, hogy „eddig összesen 94 esetben tették meg a sértettek”, köztük az MTVA „a szükséges intézkedéseket, bejelentéseket és feljelentéseket az MTVA székházát ért december 16-i és december 17-i példátlan támadássorozat következtében”.

A kormánymédia szerint „egyes ellenzéki országgyűlési és EP-képviselők jogsértő magatartása, a munkavégzés akadályozása, továbbá a munkatársak események hatására bekövetkezett inzultálása okán több bűncselekmény elkövetésének gyanújával fordultak a sértettek a nyomozóhatóságokhoz”.

Szerintük „hivatali visszaélés, rágalmazások, becsületsértések, személyes adattal való visszaélések, garázdaság és félelemkeltő üzenetek okán terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés valósulhatott meg”. A feljelentésdömping feltehetően nem ért véget, azt írják, továbbra is vizsgálják a „támadássorozat” cselekményeit, és megteszik „a szükséges intézkedéseket”.

Korábban egyébként az érintett képviselők kifogásolták, hogy az MTVA biztonsági személyzete erőszakot alkalmazott velük szemben.  (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik