Évtizedekig titkolta a kozmetikai cég, hogy azbeszt van a hintőporban

A texasi Darlene Coker 52 éves volt, amikor kiderült, hogy rosszindulatú mellhártyadaganata van, amelyet azbesztmérgezés okozott. Coker nem értette, hogyan alakulhatott ki a betegség, ezért megbízta Herschel Hobson betegségekre és sérülésekre specializálódott ügyvédet, hogy derítse ki.

Hobson korábban már foglalkozott olyan esetekkel, amelyek során bányászok betegedtek meg azbeszttel való érintettség miatt, ezért tudta, hogy a hintőporokban alapanyagául szolgáló zsírkő és azbeszt gyakran együtt fordul elő a természetben.

Coker évekig használta Johnson & Johnson babahintőporát, ezért beperelte a céget, amely visszautasította a vádakat. A bizonyítás terhe a felperesen volt, ugyanakkor az eljárás során a J&J megtagadta a vizsgálati eredmények átadását, így Cokerék feladták a harcot.

Az eddig nem látott, belső dokumentumok alapján, ahogy az a Reuters kutatása alapján megjelent cikkben olvasható,

1971 és a 2000-es évek eleje között a hintőporokban több alkalommal is találtak azbesztet. Ráadásul erről a vezetőség is tudott és aggódott is miatta, de az illetékesek sosem közölték az információkat sem a hatóságokkal, sem a nyilvánossággal.

Lappangó gyilkos

A legkorábbi jelentések arról, hogy gond lehet a J&J által felhasznált zsírkővel 1957-ből és 1958-ból származnak. Ezekben az szerepel, hogy az Olaszországból származó szállítmány szálas tremolitot tartalmaz. Ez egyike a hat olyan ásványnak, amelyet természetes, szálas formájában azbesztként tartanak számon.

Ezt követően a 2000-es évek elejéig több olyan, részben a J&J, részben külsős laborok szakértői által készített vizsgálat is hasonló eredménnyel végződött. Azt a Reuters is hozzáteszi, hogy a legtöbb, általuk látott belső jelentés nem találta azbeszt nyomait, ám a minta annyira kicsi volt, hogy a szennyezés simán észrevétlen maradhatott.

A Johnson & Johnson több mint 100 éve uralja a hintőporpiacot, és bár a J&J évi 76,5 milliárd dolláros forgalmából csak 420 millió dollár származik ebből, annyira ikonikus terméknek számít, hogy – ahogy az egy 2003-as belső levelezésből kiderül – egyfajta szent tehénként tekintenek rá. Nem csoda, hogy a cég mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy ne sérüljön az imidzse.

Alex Gorsky, a J&J elnök-vezérigazgatója kijelentette, biztosak abban, hogy a termékeikben nincs azbeszt. Gorsky érvelése azonban ott csúszik el a Business Insider szerint, hogy az azbeszt hatása sokáig észrevétlen marad, az azbeszt által okozott daganatos betegség csak évtizedekkel később jelentkezik. Azaz hiába biztonságosak a mostani babahintőporok, ha az azt megelőző hatvan évben szennyezett terméket árultak.

Tíz évvel azután, hogy a tremolit felbukkant az olasz zsírkőben, a J&J-nek szállító másik, ezúttal az amerikai Vermontban található bányából származó mintában is találtak tremolitot, illetve más, azbesztként is felbukkanó ásványt. A J&J próbált találni olyan tiszta zsírkőforrást, amely nem tartalmazta a veszélyes anyagot, de 1969-ben arra jutottak, hogy teljesen normális, ha a zsírkő mellett ott a tremolit is. Több orvos véleményét is kikérték, akik azt válaszolták, hogy a lehető legminimálisabbra kell csökkenteni a tremolit jelenlétét a termékekben, de tremolit jelenlétét ekkor még „apró kis kellemetlenségként” kezelték,

Vitathatatlan azbeszttartalom

A hetvenes évek elejére az azbesztről már széles körben tudták, hogy belégzése rosszindulatú mellhártyadaganatot idézhet elő. Az első olyan jogszabály, amely korlátozta azt az azbesztmennyiséget, amellyel valaki a munkahelyén érintkezhet, 1972-ben lépett hatályba.

Ezzel egyidőben viszont a Mount Sinai Kórház egyik kutatója azt is megfigyelte, hogy olyanok tüdejében is találtak azbesztet boncolás után, akik soha nem dolgoztak vele. Az orvosok párhuzamot húztak a megbetegedések, illetve a zsírkő és az azbeszt együttes előfordulása között.

A kutatók értesítették erről a környezetvédelmi hatóságokat és 1971 júniusában összehívtak egy sajtótájékoztatót is, amelyen közölték, hogy két, meg nem nevezett cég hintőpora azbesztet tartalmaz. A következő hónapban a J&J egy tudósokból álló delegáció megbeszélést folytatott az amerikai gyógyszerügyi hatóság (FDA) képviselőivel és bizonyítékokat mutattak be arra vonatkozólag, hogy a hintőporukban kevesebb mint 1 százalék azbeszt van.

A J&J által bemutatott több jelentésben az állt, hogy nincs azbeszt a termékeikben, egy másik jelentést azonban nem csatoltak. A Minnesotai Egyetemen végzett vizsgálat ugyanis kimutatta, hogy a hozzájuk került minta „vitathatatlanul azbesztet tartalmaz”.

A vizsgálatok eredményei mindenesetre nem hagyták nyugton a Johnson & Johnsont sem, ezt jól mutatja, hogy 1973-ra kifejlesztettek egy saját vizsgálati módszert abból a célból, hogy szét tudják választani a zsírkőt a tremolittól és a módszert szabadalmaztatni is akarták. Végül mégsem tették meg, mert a vezetőség nem akarta, hogy a nyilvánosság tudjon róla.

Az FDA nem sokkal később azt a szabálymódosítást javasolta, hogy a gyógyszerek ne tartalmazhassanak 0,1 százaléknál nagyobb arányban azbesztet. Ugyanez felmerült a hintőporok esetében is, ezért segítséget kért a gyártóktól, hogy javasoljanak megfelelő vizsgálati módszereket. A J&J azt javasolta, hogy az FDA egy olyan röntgenes módszert használjon, amely 1 százaléknyi azbeszttartalmat, vagyis a hatóság által javasolt mennyiség 10-szeresét enged meg.

A hatóság azonban ebbe nem ment bele, és azóta sem dolgozott ki szabályozást a kozmetikai célú zsírkőben található azbeszt határértékére vonatkozóan. A Johnson & Johnson ugyanakkor kidolgozott egy önszabályozó módszert, egy olyan a röntgenes vizsgálatot, amely kimutatja, ha egy mintában 0,5 százalék vagy annál több azbeszt van. Ugyanakkor a módszer nem alkalmas arra, hogy a leggyakrabban előforduló azbesztfajtákat kiszűrje.

A megoldást végül a kukoricakeményítőből készült hintőpor bevezetése jelentette.

Elkésett segítség

Az, hogy a kozmetikai ipar évtizedeken keresztül azt állította, hogy a hintőpor nem tartalmaz azbesztet, ahhoz vezetett, hogy

nem végeztek olyan kutatásokat, amelyek a rosszindulatú mellhártyadaganat kialakulása és a hintőpor használata közötti összefüggéseket kutatta volna.

Annak ellenére sem, hogy munkavédelmi okok miatt történtek ilyen vizsgálatok, és gyakran ugyanott bányászták az ipari és a kozmetikai célú zsírkövet is.

A Business Insider cikke felhívja a figyelmet arra is, hogy a daganatos megbetegedésekkel foglalkozó American Cancer Society nem sokkal ezelőttig azon az állásponton volt, hogy a háztartási célú, zsírkövet tartalmazó termékekben az 1970-es évek óta nincs azbeszt.

Amikor azonban megkapták a Reuters nyomozásának eredményeit, december elején már azt írták a honlapjukon, hogy az USA-ban fogalmazott hintőporok nem tartalmazhatnak mérhető mennyiségű azbesztet.

Darlene Cokernek túl későn jött az iratok nyilvánosságra kerülése: 2009-ben meghalt. Ám még így is szerencsésnek mondhatja magát: a legtöbb, mellhártyadaganatos beteg a diagnózis felállítása után egy éven belül meghalt, Darlene azonban még 12 évig élt. Hobson szerint, ha előbb tudták volna azt, amit most, az alapjaiban változtathatta volna meg a J&J ellen indított pert.

Tavaly nyáron úgy tűnt, hogy pozitív ítélet született egy másik ügyben: 417 millió dollár, vagyis több mint 107 milliárd forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Johnson & Johnsont egy Los Angeles-i bíróság. Egy 63 éves, petefészekrákban szenvedő nő állítása szerint ugyanis a J&J nem hívta fel a figyelmet a zsírkőalapú hintőporainak kockázataira, évtizedekig használta a terméküket, ez okozta nála a betegséget. Egy másik bíró azonban felülbírálta a döntést és a J&J kezdeményezésére új eljárást indított.

Kiemelt kép: Justin Sullivan / Getty Images