Sport

Újabb úszóvilágverseny házigazdája lesz Budapest

A Nemzetközi Úszó Szövetség a kínai rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, Hangcsouban ülésezik, ahol kiderült, Budapesten lesz az egyik állomása a FINA újonnan induló elit úszósorozatának. A három állomásból álló sorozatot az Egyesült Államokban kezdik, majd a második helyszín Budapest lesz, zárásképpen pedig Kínában versenyeznek a legjobbak.

A meghívásos szupersorozatot összdíjazása 3,9 millió dollár lesz.

Az egyes állomásokon péntektől vasárnapig zajlanak majd a küzdelmek 50 méteres medencében. A program szűkített lesz, ugyanis úszásnemenként 50, 100 és 200 méteres számokat, illetve a 400 méter gyors és 200 méter vegyes küzdelmeit rendezik meg, valamint viadalonként négy váltóverseny lesz műsoron. Minden számban csak döntőkre kerül sor, futamonként négy indulóval.

Az eseménysorozatra a számok aktuális világ- és olimpiai bajnokai, világcsúcstartói és világranglista-vezetői kapnak majd meghívást. Az úszókat 24 fős (12 férfi, 12 nő) csapatokba osztják majd. Minden meghívott úszó részesül a pénzdíjból, ezen kívül utazással együtt teljes ellátást kapnak.

Az összdíjazásból az egyéni versenyek alapján 2,436 millió dollárt, a váltók között pedig 648 ezer dollárt osztanak ki. A fennmaradó 840 ezer dollárból a csapatok részesülnek.

A FINA világkupa-szervezőinek tanácskozásán eldőlt, hogy a sorozat ezúttal is hét helyszínen zajlik majd. Az első versenyekre augusztusban Ázsiában kerül sor a kvangdzsui vizes világbajnokságot követően, majd az európai állomások következnek, köztük Budapest is – az idei évhez hasonlóan októberben. A vk zárószakaszát Kazanyban és Dohában rendezik.

A szövetség ülésén a nemzetközi vízilabdatornák helyszíneiről és időpontjairól is döntöttek:

  • a férfi világliga nyolcas döntőjét június 18. és 23. között Belgrádban,
  • míg az Európa Kupáét április 5. és 7. között Splitben rendezik meg.
  • A női EK hatos fináléjának március 29. és 31. között Torino ad otthont.
  • Az már csütörtökön eldőlt, hogy a női világliga szuperdöntője Budapesten lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik