Sport

Úszó-vb: Hosszú Katinka a cél érdekében visszalépett

Hosszú Katinkának csütörtökön nem sikerült az érem, 200 háton negyedik helyen csapott a célba. Más nézetből Hosszú Katinkának a negyedik helynél még nincs rosszabb helyezése – 400 m vegyes, 200 m pillangó arany, 100 m hát ezüst – a kinai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

Hogy a folytatásban is így maradjon ez, arról a 100 méteres vegyesúszás elődöntőjében gondoskodott. A háromszoros olimpiai bajnok félórával a 200 hát döntője után ugrott medencébe újra, és délelőtti 58.05-ös idejét megjavítva 57.69-es teljesítménnyel legjobb idővel jutott fináléba. Egyedüliként úszott 58 másodpercen belül.

Hosszú Katinkának ezúttal nem sikerült az érem
Két napja, a kínai Hangcsouban zajló rövid pályás úszó-világbajnokságon csak háromszoros olimpiai bajnokunk tartja az esernyőt a magyar úszósport fölé.

Hosszú a futamot követően a 200 méter hát döntőjéről elmondta, nagyon szeretett volna érmet szerezni ebben a számban is, ugyanakkor mióta a vegyes mellett alapvetően inkább a pillangóra koncentrál, háton a fordulói és a kidelfinezése nem az igazi. Megjegyezte, ettől függetlenül egyáltalán nem szomorú, hiszen már három érmet szerzett a világbajnokságon.

A vegyes elődöntőjéről szólva hangsúlyozta, kellemes úszás volt, de ettől még miután egyeztetett edzőjével, Petrov Árpáddal, minden bizonnyal visszalép a pénteki 50 méter hát küzdelmeitől annak érdekében, hogy minél pihentebben ugorjon vízbe az esti 100 vegyes fináléban, amelyet magyar idő szerint 12.20 órakor rendeznek.

Nem csak Hosszú lépett vissza, hanem Kapás Boglárka is, aki betegsége miatt 400 méter gyorson sem indul. A 25 éves versenyző napok óta hőemelkedéssel küszködik, a keddi nyitónapon még elvállalta a 200 méter gyorsot, ahol a 24. lett, s már akkor jelezte, rengeteg erejét felemésztette a betegség. Kapás így szerdán visszalépett 800 méter gyorson, s most eldőlt, hogy pénteken 400 méteren sem áll rajthoz.

Ez azt jelenti, hogy a pénteki előfutamok során 100 méter mellen Sztankovics Anna lesz az egyetlen magyar érdekelt.

Nyitókép: Fotó: Cai fuliang / Imaginechina

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik