Belföld

34 embert vettek őrizetbe a szerdai tüntetésen

Gulyás Gergely elárulta a kormányinfón, hogy összesen

34 embert vettek őrizetbe szerda éjjel garázdaság, lopás, gyülekezési törvény megsértése miatt.

A miniszter azt is elmondta, hogy a gyülekezési jog alapjog, de ennek békésnek kell lennie. A tegnapi túlment ezen a határon Gulyás szerint, aki hozzátette, hogy a tüntetők között

szép számmal megjelentek Soros kitartottjai.

Gulyás azt is mondta, hogy Isten óvja Magyarországot attól a „keresztyén gyűlölettől”, ami a tegnap esti tüntetésen elhatalmasodott szerinte. Amivel arra gondolhatott, hogy egy maréknyi csoport azt akarta, hogy felgyújtsák a karácsonyfát a Kossuth téren, amiből nem lett semmi.

  • A parlament szerdán megszavazta a Munka Törvénykönyvének módosítását, népszerűbb nevén a rabszolgatörvényt, amellyel 400 órára emelkedik a túlórakeret.
  • Az ellenzéki pártok közösen, összefogva próbálták ellehetetleníteni a fideszes többségű parlament munkáját többek között azzal, hogy nem engedték fel a pulpitusra a levezető elnököt.
  • Az ellenzék szerint több olyan jogsértés is történt szerdán, amelyek miatt az aznap megszavazott módosítások érvénytelenek, az Országgyűlési Hivatal szerint azonban minden rendben volt.
  • A szavazást követően tüntetők kezdtek gyülekezni a Kossuth téren, majd a többezresre duzzadt tömeg helyszínről helyszínre vándorolt, például megjelentek a Fidesz Lendvay utcai székházánál, és elfoglalták a Margit hidat, illetve a Lánchidat is.
  • Az este végén a tömeg a Kossuth térre tért vissza, ahol a rendőrség több alkalommal is könnygázt vetett be.
  • Úgy tűnik, a szerdai nappal nem ér véget az ellenállás, csütörtökre újabb tüntetést hirdettek.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik