Miközben a fél országot a macskaszoborbotrány foglalkoztatja (méregdrágán kihelyeztek az egyik reykjavíki térre egy LED-del kivilágított óriáskandúrt), beindult a tél Izlandon. A múlt hét elején még lélekmelengető időjárás volt, éjjel kellemes, enyhe fagyok voltak, a szél nem tépte le senki fejét, a menőbbek rövidgatyában flangáltak és a borúlátó jóslatok ellenére az izlandi gazdaság sem omlott még össze.
Azóta megcsikordult a légkör, és rázúdított minden hideget a szigetországra. Akinek kaland kell télen, az használja ki a Budapestről közvetlen repülővel télen is elérhető Izlandot, annak is a messzi északi részeit. Mert az valami elképesztő.
Miért éppen Vestfirðir?
A Vestfirðir nevű régióban töltöttünk pár napot november legvégén, és úgy éreztük magunkat, mint a Marson landolt InSight űrszonda: belénkfagyott a magány. A Vestfirðir (angolul Westfjords, magyarul Nyugati-fjordok) Izland északnyugati csücske és legnagyobb félszigete, ami a fjordjai és csipkés partvidéke miatt Norvégiára emlékeztet. Miközben még novemberben is szinte tele van a déli part – a főszezon elviselhetetlen turistaözönéről ne is beszéljünk –, addig ide a kutya se jön ilyenkor.
A térséget sok mítosz övezi, ami nem csoda, hiszen tényleg az Isten háta mögött található, nagyon nehéz megközelíteni (kevés a reptérnek alkalmas síkság, kanyargósak és szűkek az utak, háborog a tenger). Az egyik mítosz rögtön az elhelyezkedéséhez kapcsolódik: a Dánia-szoros és a Grönlandi-tenger vizei találkoznak itt, és Izland itt van a legközelebb a világ legnagyobb szigetéhez, Grönlandhoz. Sokan látni vélik, ha tiszta időben nagyon meresztik a szemüket nyugatnak, de ki kell ábrándítsunk mindenkit:
A legendárium másik, sokkal félelmetesebb része a boszorkánysághoz kötődik: a Vestfirðiren évszázadokig tombolt a mágia használata, legalábbis egy csomó kókler csinált hajmeresztő őrültségeket (pénzért), hogy másoknak kárt vagy szerencsét okozzon. Izland boszorkányégetéseinek (a név kissé félrevezet, hisz Izlandon elsöprő többségben a férfiak varázsoltak) zömét a Vestfirðiren hajtotta végre az akkori inkvizíció, és ehhez még ölni se kellett a gyanúsítottaknak. Ez nem csoda az olyan szokások után, mint amikor egy jóbarát engedélyével halála után lenyúzták a bőrét deréktól lefelé, hogy abból pénzhozó szerencse-cicanadrágot készítsenek.
Zord, zordabb, Vestfirðir
Mindebben semmi meglepő nincs, a szinte totálisan elzárt közösségek úgy éltek a 900 körüli honfoglalás óta errefelé, hogy a hónapig tartó mély éjszaka és a fátlan tundra teljesen megbolondíthatta a népességet. Csak az újkor hajnalára vetődtek errefelé néha baszk vagy angol halászok, hogy a háborgó sarkköri óceánon olykor zátonyra csapják a bárkáikat.
Az időjárás sem kegyes a térséghez, mivel Izland nagyon északi csücske ez. Ottjártunkkor jeges útszakaszok, hózáporok és legfeljebb -6 fokig hűlő éjszakák voltak, távozásunk után napokkal viszont behavazódott az egész környék, és az utak zömét lezárták (a szöges gumi egyébként kötelező télen, a 4×4-es terepjáró pedig nagyon erősen ajánlott).
Az ezen okokból is gyéren lakott (kb. 7300 fős) félsziget tán legnagyobb katasztrófája is ehhez köthető.
1995-ben a 180 fős, cápa- és bálnavadász-állomásként alakult Flateyri nevű falura lavina zúdult a meredek hegyoldalról, amibe húszan haltak bele, 29 otthon pedig elpusztult. Az országot megrázták a történtek, és válaszul egy V alakú, a Trónok harca nagy északi falára emlékeztető hatalmas gátat építettek, aminek a funkciója a jövőbeni lavinák elterelése. A veszély azonban a többi falut és a legnagyobb, amúgy meseszerűen északi várost, Ísafjörðurt is fenyegeti, mivel a nagy részük a hegyek és a fjordok közé van szorítva.
Szóval miért is?
A zord teleken a lakosok inkább mennének el – elmondásuk szerint a sötétet a legnehezebb elviselni –, az meg nem fér senki fejébe, hogy kerül ide ilyenkor turista. Nem kevesen néztek ránk (néha ittasan) nagyra nyílt szemekkel és tették fel a kérdést: Miért éppen Vestfirðir?
Miután a partról láttunk a tengerből kibukkanó bálnákat, hallottuk, ahogy kifújják a levegőt, fotóztunk balfék mozgású fókát, láttunk gleccsert, fjordot, színes, hullámlemez borította skandináv házakat, befagyott öblöt, a téllel küzdő kopár botanikus kertet, sziklákat, tengeri madarakat, hazahajózó halászokat, Grönlandon dolgozó fiával dicsekvő helyi sakkmester panzióst, útravaló sütit csomagoló, a semmi közepén egy nagy hotelben egyedül lévő, az óceánon született világpolgárt és a heti egyszer kinyitó étteremben a pazar pizzáért sorban álló helyieket, a válasz nem volt nehéz a fenti kérdésre.
Akinek elemi szükséglete a magány és hogy hallja a pucér világot maga körül, annak egyszer el kell ide jutnia. Persze úgy, hogy éjjel-nappal a helyi útinformot és meteo-oldalt lesi.
A képre kattintva galéria nyílik!
(Kiemelt kép: Heim Alexandra)
