Szórakozás

Sokat kell még tanulniuk a magyar műsorkészítőknek, hogy ilyen pillanatokat lássunk itthon

Jimmy Fallon, James Corden, Ellen DeGeneres vagy Jimmy Kimmel? Mindannyian a szórakoztatásra születtek, és ugyan még nincs itt az év vége, de összeszedtük a legjobb pillanatokat idénről. Egyöntetűen nem lehet győztest kihirdetni, de az világos, hogy ami például Amerikában működik talkshow címen, ahhoz nagyon sokat kell még tanulnia a magyar műsorkészítőknek.

1. Ariana Grande és Jimmy Fallon zenei párbaja

A 2018-as év kis túlzással Grandéról szólt, erre pedig erősen rá is játszottak a különböző showmanek.

A lenti videóban azt láthatjuk, hogy a közönség megőrül, mikor hallja Grandét és Fallont slágereket énekelni a legkülönbözőbb zenei stílusokban. Ilyen például, amikor a Shape of You-t ska-stílusban prezentálja a műsor házigazdája. A világszerte több mint 40 millió megtekintést számláló videót kajálták a nézők:

2. James Corden és Paul McCartney közös éneklése egy autóban

Corden énekesi ambícióiról gyakran beszélt már, így a Carpool karaoke-műfaját hamar megalkotta saját late-night showjában. A dolog lényege, hogy interjús keretek között jól meg is énekelteti a vendégeit. A műfaj azóta végigsöpört a világon, óriási sikerrel, többen megpróbálták létrehozni a saját formátumukat, de mint mindig, az eredeti most is magasan a legjobb. A videó már csak azért is érdekes, mert hosszúsága ellenére elképesztően sok megtekintést számlál, vélhetően a Beatles emblematikus alakjára, vagyis Paul McCartney-ra mindenki kíváncsi volt a világon.

Paul McCartney után még mindig sírnak a nők
A Beatles egykori tagja volt James Corden vendége az autós éneklős műsorában, ami most nagyon rendhagyóra sikerült.

Az epizód csúcspontja egyértelműen a Let it be előadása:

3. Celebek értelmeznek kommenteket Jimmy Kimmelnél

Ez szintúgy egy sajátos formátuma az amerikai showműsoroknak, ebben az epizódban a Bosszúállók című film sztárjai olvassák fel a legkellemetlenebb Twitter-bejegyzéseket. Kimmel műsorában gyakran helyet kapnak a popkultúra filmes szegmenséből érkező személyek, például a Marvel-univerzum valamennyi tagja tiszteletét tette már az adásokban.

A felolvasások általában viccesen sikerülnek, nagyobb részt a színészek reakcióinak hála, itt például Benedict Cumberbatch-re azt írták a neten, hogy „mindig úgy néz ki, mint akinek allergiás reakciója van a romlott garnélaráktól”, viszont a Chris Prattel kapcsolatos beszólás sem akármi:

ha már egyszer elmondtam, elmondom 600-adjára is, hogy Chris Pratt egy puhapöcs.

A videó nem véletlenül tart tehát 22 millió feletti nézettségnél, bár az is kétségtelen, erősen marketingszagúak ezek az összeállítások.

4. Kate McKinnon tol egy nagy adag Yozsefvárost Fallonnál

ha a magyarok valamire felkapták a fejüket az amerikai tévézést illetően, az Kate McKinnon produkciója volt 2018 augusztusában. A színésznő nálunk forgatta a Kém, aki dobott engem című akció-vígjátékot, és amíg itt dolgozott, megtanult egy magyar rap-számot, méghozzá az Animal Cannibals egyik klasszikusát, a Yozsefvárost.

Animal Cannibalst rappeltek Jimmy Fallon műsorában
Kate McKinnon egy év alatt tanulta meg az Animal Cannibals Yozsefváros című számának szövegét.

A produkció rendkívül hitelesre sikeredett, McKinnon kiejtése meglepően működött a magyar fülek számára is, a műsorvezető sem értette, hogyan lehetséges ez az egész. A színésznő magyarországi sofőrjétől tanulta meg a számot, arra viszont az egy éves forgatási idő sem volt elég, hogy megtanuljon ételt rendelni egy étteremben.

A rap ennek ellenére kiválóan sikerült. A videót sajnos törölték Fallon csatornájáról, de egy részlet elérhető azért:

5. Jimmy Kimmel földrajzra tanítja az amerikaiakat

Léteznek azok a fajta legendák, amiknek valami valóságalapja azért mégiscsak van. Kimmel ezt lovagolta meg, pontosabban azt az állítást, hogy az amerikai emberek semmit – vagy csak nagyon keveset – tudnak Európáról. A műsorvezető szerint fontos a népnevelés, ha már az amerikai elnöki kar rendre utazgat Európába. A bemutatott videós anyagban sokat nem várnak a nevettetéssel, a kérdező megkérdi alanyát, tesztelje földrajzi tudását úgy, hogy megnevez bármilyen országot a világtérképről. Az első válasz elkeserítő és nevetséges is:

Borzalmas vagyok földrajzból, tényleg semminek nem tudom a nevét. Szó szerint semminek. Ez itt Dél-Afrika?

— mondja ezt, miközben Dél-Amerikára bök a mutatópálcával.

A válaszadó emberek rendre belebonyolódnak a kontinens és az ország különbségeibe, így Afrikát folyamatosan országnak titulálják. Erre jó indokuk is van: régen jártak már az általános iskolába. A műsor közepén felteszi a legegyértelműbbnek tűnő kérdést a kérdező, azaz mutassák meg legalább azt, hogy hol van Amerika:

Azt mondanám, ez a nagy lesz az, de szerintem tévedek

— miközben mutogat Oroszországra. A sztereotípiák meglovaglása idén 13 millió nézőt hozott Jimmy Kimmelnek ezzel a videóval.

6. Kevin Hart és Jimmy Fallon visszatér a főiskolára

A két sztár úgy dönt, egy napra visszaköltözik az iskolapadba (promózva ezzel Hart legújabb moziját), de ezt persze az ott ülő diákok nem sejtik. A tanár bejelenti a matek óra elején, hogy két új diák érkezik majd az osztályba, amikor Fallon egy piros almával lép be az ajtón, hogy azt rögtön átnyújtsa a tanárnak. Hamarosan megérkezik Kevin Hart, aki alma helyett egy kosárnyi Apple-cuccot ajándékoz a tanárnak. Az ebédnél ismét kínos helyzetbe bonyolódik Fallon, miután Hart már végigszórakoztatta az összes diákot. A showman viccet mesél:

– A neutron bemegy a bárba, és megkérdi a csapost: mit lehet itt inni?

– Neked nem töltök semmit!

— vágja rá a csapos, a vicc lényege pedig a neutron semlegessége a töltést illetően, ha-ha. Senki nem nevet, a diákok kisétálnak a teremből, előbányászva ezzel az összes gimis, tinivígjáték alkotta klisét.

7. Tom Cruise tandemugrásra viszi James Cordent

Tom Cruise őrült kaszkadőrmutatványairól lassan külön filmet lehetne forgatni, de még viccesebb az, amikor egy olyan embert vesz rá ilyesmire, akinek láthatóan halálfélelme van az adrenalinnövelő dolgoktól. Corden öniróniája az egész szkeccset végigkíséri, az elején például, még a felszállás előtt el is rohan Cruise elől, majd megjegyzi:

Ez volt a leggyorsabb Tom Cruise-futásom

— utalva ezzel a színész azon tulajdonságára, hogy majdnem minden filmjében lenyom egy óriási sprintet.

A montázs legjobb pillanata, miután felszállnak a repülőre — ami 16.000 láb magasba viszi őket —, és Corden a ruházattal kapcsolatban kezd aggodalmaskodni:

Nem igazán értem, Tom miért visel ilyen átlagos ruhát, hogy pulcsi és farmer, én pedig miért öltöztem be ebbe a maskarába?

Az ugrás előtt Corden felhívja a barátnőjét, és megnyugtatja, hogy minden rendben lesz, persze Cruise is elmondja, ha bármi történik a műsorvezetővel, ő maga fog gondoskodni megözvegyült kedveséről. Corden hangosan kiabálni kezd a telefonba, ismételgetve barátnője szavait:

Mi az, hogy egy jobb életed lesz? Ne mondj ilyesmit!

— utalva ezzel Cruise nőcsábász mivoltára, szembeállítva Corden kissé szerencsétlen figurájával.

8. Ellen DeGeneres és Ryan Reynolds megbeszélik utóbbi szexuális életét

Ez úgy történt, hogy Reynolds épp Blake Lively-val közös első gyerekéről beszélt, amikor a műsorvezető rákérdezett:

Ellen: Neked van még egy gyereked Blake-től, hány éves a kicsi?

Reynolds: Általában ez történik szex után, igen. Csak a mihez tartás végett. Még csak most két éves.

Ellen: Tehát akkor mindössze kétszer szexeltetek a feleségeddel?

Reynolds: Igen, ez volt a két alkalom. Ez ilyen elvégzendő meló. Reménykedek egy harmadik alkalomban is. Állítólag ahhoz, hogy valamit extrém jól csinálj, 10.000 órát kell belefektetned.

A stúdióban persze mindenki feküdt a röhögéstől, köszönhetően Reynolds zseniális humorának, ugyanakkor Ellen DeGeneres reakciója is dicsérendő, hiszen tulajdonképpen ez lenne egy late-night show műsorvezetőjének feladata: együtt él a beszélgetőpartnerével, és megtesz mindent, hogy a közönség intelligens módon szórakozhasson.

Annak ellenére, hogy decemberig kellett várnunk az év egyik legjobb talkshows beszélgetésére, azt mondhatjuk, Reynolds és DeGeneres percei miatt megérte.

9. Jimmy Fallon és Tom Cruise hülye szavakkal kémkedik

Az összeállításba még egy Cruise-pillanat helyet kapott, de az egész annyira profin van elkészítve, hogy igazából bűn lett volna kihagyni. A dolog lényege, hogy a stúdióban először gyors kérdéseket kap a színész, amire azonnal rá kell vágnia lehetőleg minél hülyébb szavakat, kifejezéseket. Végül ezeket belefűzik értelmes mondatokba, amiket aztán mind a ketten fel fognak olvasni egy megrendezett filmjelenet közben.

Az elsőre zavaros koncepció majdnem az év legjobb szkeccsét hozza el a nézőknek. Fallontól ilyen kérdéseket hallhatunk: egy cuki kiskutya neve?

Cruise sem rest a szórakoztatás érdekében minél nagyobb marhaságokat beszélni:

én kicsi kekszecském.

Végül aztán ez a kémfilmnek aligha nevezhető bugyutaság kerekedik a dologból, ahol Tom Cruise igazi Mission Impossible-feladatot kap Jimmy Fallontól, néhány teljesen abszurd mondattal persze, mint például a műsorvezető beköszönése: „jó estét, én kicsi kekszecském!”

10. James Corden szerelmes dalt énekel Jeff Goldblumnak

Corden tulajdonképpen atombombát dobott le ezzel a zenés paródiával december elején, amiben Ariana Grande minden rekordot megdöntő slágerét parodizálta ki egy másfajta szerelmes dallá, amit a Jurassic Park egykori sztárjának énekel. A mértani pontossággal átdolgozott jelenetek teljesen megidézik Grande Thank u című slágerét.

A bejátszás története szerint Corden nagyon hálás, hogy Jeff Goldblum elfogadta a meghívást a late showba, ezt pedig dalban mondja el neki, amiben Goldblum egész filmes karrierjét összefoglalja: láthatjuk a Légyként, képeket kapunk a Függetlenség napjából, a Thor-film sem maradhat ki, ahogy a Jurassic Park sem.

Ezek alapján is érezhető, Corden megint zenei vonallal robbantott, a klasszikus paródia elemekkel pedig a tökéletességig csiszolta a late-night showk beszélgetései közötti szkeccseket. Az ilyen komplex jelenetek tartják nézettségben is nagyon magasan az amerikai late-night showkat.

Kiemelt kép: Theo Wargo/NBC/Getty Images for “The Tonight Show Starring Jimmy Fallon”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik