Kultúra

Pálfi Györgynek akkor is hiányérzete marad, ha ez a Filmalapnak nem tetszik

A HVG is kiszúrta, hogy a Filmalap reagált a lapban korábban megjelent Pálfi György-interjúra, amiben a rendező mellőzöttnek írta le a Nemzeti Filmalappal való kapcsolatát, sosem fogja elfelejteni, hogy annak idején elkaszálták a Toldi-filmtervét.

„A Filmalap összesen 632 millió forinttal támogatta Pálfi György legutóbbi, Az Úr hangja címmel készült mozifilmjének létrejöttét. A hazai mozikban december 20-án induló sci-fi forgalmazását további 6 millió forinttal támogatta a Filmalap. Nagyon sajnáljuk, hogy mindennek ellenére Pálfi György úgy érzi, hogy »nem jutott filmezési lehetőséghez« az elmúlt időszakban”

– írták a Facebookon. 

Pálfi György: Az volt a bűnöm, hogy összevesztem Vajnával
Nem jut filmezési lehetőséghez, a színház felé fordult.

A posztra Pálfi is reagált, Az úr hangja lassan időszerű premierjét köszöni, de akkor is aláhúzza a hiányérzetét az elmúlt hét évvel kapcsolatban, ha ez Andy Vajnáéknak nem tetszik: „Nagyon köszönöm és hálás vagyok a Magyar Nemzeti Filmalapnak a lehetőségért, hogy elkészíthettem Az Úr hangja című filmet. Bízom benne, hogy az „A” kategóriás Tokió Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában való szereplés nemcsak az én, hanem a magyar filmművészet és a Filmalap sikereként is felfogható. Így a bemutató előtt néhány nappal még csak reménykedni tudok, hogy a közönségnek is tetszeni fog.

Amin azonban nem tudok változtatni, az az a hiányérzet, hogy a Filmalap fennállásának hét éve alatt hét filmtervem közül csak ezt az egyet találták támogatásra érdemesnek. Rejtő Jenő Szőke Ciklon, a sokszor emlegetett Toldi, vagy legutóbb a történelmi filmpályázatra beadott Trianon terveim mellett, a műfaji szórakoztató projektek gyártása is elutasításra került. Ez a Filmalap döntése, amit el kell fogadjak, de a Filmalapnak is el kell fogadnia, hogy milyen érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, és ezt kivel osztom meg.

Azt viszont nem tudom nem a személyem elleni kifogásként értelmezni, hogy a Filmalap egy másik rendezővel ugyanazt a filmet megvalósíthatónak tartja. Mert a forgatókönyvíró, a producer a történet ugyanaz, csak a rendező személye lett más. Érdekes módon az a döntés is közvetlenül egy interjú után született. Sajnálom, hogy a Filmalap az én partneribb viszonyt és egészségesebb párbeszédet teremteni akaró kezdeményezéseimet mindig visszaverendő támadásként értelmezi. Ha már itt tartunk kérdezem, amit mindig, mikor lesz a szakma által delegált képviselő a döntőbizottságban, stb. Szándékaink közösek: sok jó magyar filmet készíteni. Csak remélni tudom, hogy ebben nekem is részem lehet” – mondta el a rendező a véleményét egy hosszabb kommentben.

Pálfi György kemény dolgokkal vádolta meg Andy Vajnát
A rendező szerint Vajna az állami támogatásból készülő filmbe a magánvállalkozásával is be akart volna szállni.

Pálfi György a héten kijött HVG-interjúban Rogán Antal történelmi filmalapos javaslatára is reagált, és felidézte, hogy nem véletlenül fordult a színház felé. Nem kapott elegendő filmet, ráadásul három éve ment rá a Toldira, ami több mint kétmilliárdos Filmalap-támogatásból készült volna, de Pálfi Veiszer Alindánál mondta el, hogy borította az asztalt, miután megtudta, hogy Vajna állítólag az üzlettársával finanszírozta volna meg a filmet a jogokért cserébe. Andy Vajna egy korábbi magyarázat szerint nem tartotta a rendezőt alkalmasnak a csatajelenetek lebonyolításához, ezért nézett új ember után.

Kiemelt kép: Kallos Bea / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik