Tech

Vége a kávé melletti pornónak

2019-től kezdődően többé nem lehet pornót nézni a Starbucks kávézók wifi hálózatán keresztül – írja az Euronews. Aki még sosem próbálta, annak meglepetés lehet, de a kávézólánc üzleteiben nincsenek blokkolva a felnőtt tartalmakkal teli oldalak, így egy kávé elszürcsölgetése mellett bárki elindíthat bármilyen netes pornót. Ennek viszont most vége, ugyanis a cég bejelentette, hogy 2019-től szűrni fogják a felnőtt tartalmakat. Kezdésnek az Egyesült Államokban, aztán a világ többi részén is.

A kávézólánc persze nem magától jutott erre az elhatározásra:

a Business Insider beszámolója szerint az Enough is Enough szervezet nyomására született a döntés. Nekik ráadásul nem ez az első ilyen sikerük, hiszen szintén az az Enough is Enough-nak köszönhető, hogy 2016 óta a McDonald’s éttermekben sem lehet pornót nézni a nyilvános hálózatokon.

A szervezet vezérigazgatója Donna Riche Hughes szerint a blokkolás nélküli nyilvános wifihálózatok komoly veszélyt jelentenek, hiszen megítélésük szerint vonzzák a pedofilokat és a szexuális bűnözőket, ami komoly veszélybe sodorja a Starbucksba, a McDonald’sba és a hasonló helyekre járó fiatalokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik