Közélet

Nem vezetik be jövőre az új Nemzeti alaptantervet

.Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) 2019-es bevezetésére nem fog sor kerülni

– jelentette ki Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának fideszes elnöke a bizottság hétfői ülésén, ahol Hiller István (MSZP) érdeklődött arról a kormánypárti képviselőktől: mikor kerülhet nyilvánosságra a Csépe Valéria professzor és szakértői csapata által kidolgozott Nat-tervezet kormány által átírt változata?

Az ülésről beszámoló Népszava arról is ír, hogy lesöpörték az asztalról az LMP-s Ungár Péter javaslatát is, amely azt indítványozta volna, hogy tegye lehetővé a kormány a CEU Budapesten maradását.

Elutasították az arról szóló javaslatot is, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató iskolák legyenek akadálymentesek, illetve hogy azok a médiumok, amelyek évente három alkalommal bizonyítottan valótlanságot állítanak, ne kaphassanak állami támogatást.

A hétfői ülésen csak egyetlen javaslat tárgysorozatba vételéről döntött pozitívan a bizottság, ezt a fideszes Bánki Erik nyújtotta be. A javaslat úgy módosítaná a sporttörvényt, hogy az olimpiákon szerzett érmekért (akár arany, akár ezüst, akár bronz) egyforma összegek járjanak.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik