Belföld

70 centi pengehosszúságú karddal akarta levágni ismerőse fejét

Kard (kard, )
Kard (kard, )

Az Egri Törvényszéken elkezdődött annak a férfinak a pere, aki bosszúból karddal akarta levágni az ismerőse fejét tavaly nyáron. A vádirati tényállás szerint a vádlott fiának egy másik büntetőügyben tartott tárgyaláson terheltként kellett megjelennie. Az apa tartott attól, hogy a bíróság a fiát nem hagyja majd szabadlábon, ezért egész nap idegesen viselkedett, italozott, és azzal fenyegetőzött, hogy a sértettet még aznap le fogja szúrni. A

Az apa azért haragudott a sértettre szerint lehetősége lett volna rá, mégsem tett semmit a fia érdekében. A sértett ezen fenyegetésekről az ismerősei útján értesült, azonban azt nem vette komolyan. Napközben a vádlott a saját házában is felkereste a sértettet azért, hogy a fia érdekében személyesen beszéljen vele, a sértett azonban erélyesen elküldte. Ekkor a vádlott fenyegető kijelentések kíséretében távozott, hazament, ahol magához vette a falon dísztárgyként elhelyezett kardot, és azt a ruházatába rejtette, majd gyalogosan a faluba indult.

Délután észrevette a saját kocsijával az egyik útszakaszon várakozó sértettet. A vádlott odament hozzá, és azt mondta neki, hogy „nem viccel, ha kell, levágja a fejét”. A sértett ezt a fenyegetést sem vette komolyan. Ekkor a vádlott elővette a ruházatába rejtett 70 centiméter pengehosszúságú kardot, és azzal a leengedett szélvédőn benyúlva a sértett nyaka irányába vágó-metsző mozdulatot tett.

A mozdulatot észlelő sértett védekezésképpen maga elé kapta a bal karját, egyúttal az automata sebességváltós autónak gázt adott, és elhagyta a helyszínt. A vágás a sértett bal alkarját érte, és nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, azonban reálisan fennállt életveszélyes, vagy akár halálos eredménnyel járó sérülés lehetősége is, melynek létrejöttét a sértett védekező mozdulata háríthatta el.

A csütörtöki előkészítő ülésen Sz. A. nem tett beismerő vallomást, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el. A bíróság az ügyet az előkészítő ülésen nem tudta befejezni, nyomban tárgyalást tartott, és kihallgatta a vádlottat, aki vitatta azt, hogy a cselekmény a vádiratban foglaltak szerint történt volna, és részletes vallomást tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik