A Punch című szatirikus hetilap 1848. szeptember 30-án olyan riportokkal örvendeztette meg olvasóit, amelyek tárgya egy Manchesterben mindenfelé találkozókat rendező, sajátos új társaság volt. Ez a társaság – árulta el a Punch alig leplezett hitetlenséggel:
minden energiáját a zöldségek fogyasztásának szenteli; tagjai alkalmanként azzal a céllal jönnek össze, hogy burgonyapürét majszoljanak és káposztalevelet ropogtassanak.
Komoly kihívás
Nagy-Britanniában a viktoriánus kor embere igen komoly bibliai műveltséggel rendelkezett, ezért sokan olvashattak arról, hogy az ókori babiloni király, Nabukodonozor húsevés helyett füvet legelt. Mások talán azt is tudták, hogy Lord Byron, a különc költő egyszer „zöldséges diétával” próbált meg lefogyni. Mindemellett 1848-ban még viszonylag kevesen hallhatták a „vegetáriánus” szakkifejezést.
Az 1847 szeptemberében megalakult Vegetáriánus Társaság egy társadalmi reformerekből, emberbarátokból és jámbor keresztényekből álló csapat szellemi gyermeke volt, akik el akarták csábítani a lakosságot a „húsosfazéktól”, pontosan úgy, ahogy az antialkoholista mozgalom az alkoholtól való tartózkodást hirdette.
Félelmetes kihívás volt, hiszen sok brit inkább több húst igyekezett enni, nem pedig kevesebbet (különösen azok, akik olyan szegények voltak, hogy jóformán a legparányibb marha-, disznó- vagy bárányhúsmennyiséget sem engedhették meg maguknak). A vegetáriánus aktivisták azonban élvezettel vették fel a harcot az effajta kihívással: a nyilvános gyűlések klasszikus viktoriánus stratégiájának eszközével terjesztették az információkat, azon igyekezve, hogy megnyerjék ügyüknek a sajtót.
Izmussá vált
Ez bevált. A korabeli szatirikus sajtót és a napilapokat lenyűgözte az a fiatal tisztviselőkből, értelmiségiekből, diétázó üzletemberekből és indiai diákokból álló új csapat, amely a legnagyobb angol városokban sorra megnyíló vegetáriánus éttermekben találkozgatott. 1851 augusztusában az Illustrated London News arról tájékoztatta olvasóit, hogy egy a londoni Szabadkőművesek Kisvendéglőjében tartott rendezvényen
„a vegetáriánus ételsor sós pitéből, kenyérből és apróra vágott petrezselyemből, formázott rizslisztből, édes fehér zseléből, sajttortából és gyümölcsből állt, és e fogások mindegyikét látható élvezettel fogyasztotta el a társaság… amelynek egészséges megjelenése a puritán étrend jótékony hatásait hirdette”.
A média tudósításai persze nem voltak mindig ilyen lelkesek, de még a sajtó elutasító gúnyolódásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a húsmentes táplálkozás „izmussá” váljon. A vegetáriánus aktivisták pedig, ha nem tudtak pozitív sajtóvisszhangot kiváltani, akkor saját propagandájukat vetették be, remélve, hogy a felnőttoktatást előmozdító, önművelő szervezeteknek elküldött értekezéseik szélesebb érdeklődést fognak kiváltani.
Ráadásul a mozgalomhoz olyan előkelő vegetáriánusok adtak igen fontos támogatást, mint például George Bernard Shaw, vagy Isaac Pitman, a híres gyorsíró, aki a Vegetáriánus Társaság második éves konferenciáján büszkén jelentette be, hogy ő 11 éve nem eszik húst.
Egészségügyi megfontolások
A vegetáriánusok különféle okokból hagytak fel a húsevéssel. Egyesek azért, mert hittek benne, hogy ez jó hatással van az egészségre. 1858-ban a Vegetarian Messenger optimistán szögezte le: „Ebben az országban még egyetlen vegetáriánust sem támadott meg a kolera.” Mások azt állították, hogy a vegetáriánus életmód megvéd a tuberkulózistól. A vegetáriánusok több kórházat, köztük rákbetegeket ápoló intézményeket is létesítettek.
Mások könyörületből utasították el a húst, mert sokkolta őket az a kegyetlenség, amellyel a városi piacokra hajtották az állatokat. A városokban elkerülhetetlen látványt nyújtottak a vágóhidak és a henteseknél közszemlére kitett tetemek.
Az évszázad folyamán a vegetáriánusok kiálltak az élveboncolás (viviszekció) ellen, továbbá tiltakoztak az ellen, hogy a madarakat és a fókákat a divatos öltözködés kedvéért lemészárolják. Az emberekkel szembeni kegyetlenség ellen is kampányoltak: az Emberbaráti Liga első általános gyűlését például egy londoni vegetáriánus étteremben tartották.
Egyesek számára a vegetarianizmus nem választás, hanem vallási elhivatottság kérdése volt, mások inkább politikai, mint spirituális megfontolásból vonzódtak ehhez az étrendhez. A társadalmi reformmozgalom és a hústalan étrend között jelentős összefonódás volt a XIX. század folyamán és később is – a walesi szocialista Robert Owentól kezdve egészen a szüfrazsettekig, akik börtönből való szabadulásuk után vegetáriánus éttermekben gyűltek össze. George Orwell előszeretettel jellemezte úgy a vegetáriánus szocialistákat, hogy azok úgymond
Ez a sztereotípia hosszú és színes múltra tekintett vissza.
Aszkéták és szegények
A vegetarianizmus terjedésének egy másik fontos tényezője a pénz volt. „Hogyan tudja egy mezőgazdasági dolgozó, aki hetente kilenc shillinget keres, kifizetni a bérleti díjat, ruházni a családját, és még hússal is etetni őket?” – írta 1863-ban a Hereford Times egyik sajtólevelezője, abban a meggyőződésben, hogy a vegetarianizmus egyfajta kiutat jelent a szegénységből.
Ám a takarékosság kényes témának is bizonyulhatott a vegetarianizmus szószólói számára. Bírálóik azzal érveltek, hogy a bérek szintjét az életszínvonal határozza meg, és ha a megélhetés „olcsóbbá” válik – mivel a háztartási kiadások bizonyos élelmiszerek (például a hús) kisebb fogyasztása miatt csökkennek –, akkor a bérek is csökkenni fognak.
A vegetáriánus mozgalom aszkétizmusát a börtönökben, dologházakban és hasonló intézményekben büntetésként alkalmazott élelemmegvonással is társították.
Kíméletes diéta
A vegetáriánusok a Brit Birodalom védelmezői és az utazók, katonák részéről is ellenállásba ütköztek, akik arra figyelmeztettek, hogy a húsmentes táplálkozás megfosztja az embereket állóképességüktől és erejüktől. Ők a húst a férfiassággal, illetve az emberi erővel kapcsolták össze, és gyanakvással tekintettek a „kíméletes” diétára.
A dolgozó, aki a földeken vagy a vasúton gürcöl, erejének fenntartásához a káposztánál valami jobbat szeretne
– vetette fel 1849-ben a Brighton Gazette egyik tudósítója.
Részben az efféle ellenállás miatt kell óvatosan fogalmaznunk, amikor a Viktória-korszakot a vegetarianizmus aranykoraként jellemezzük. A húsmentes étrenden élők száma Viktória királynő uralkodásának kezdetén néhány százat tett ki, ám 1899-ben a Vegetáriánus Társaságnak és londoni székhelyű riválisának már közel 7000 tagja és szimpatizánsa volt.
A népességnek azonban óriási hányadát teljesen hidegen hagyta ez a jelenség: ők ugyanúgy nem voltak hajlandók feladni a marha-, disznó- és bárányhús fogyasztását, mint a vízivást. Összehasonlítva a mai általánosan elterjedt hatalmas életmód-választékkal, a XIX. századi Nagy-Britanniában a vegetarianizmus egészen elhanyagolható volt.
Ennek ellenére a XIX. század végén a vegetarianizmus már komoly hullámokat vetett, az értelmiség egyes tagjai is a mozgalom mögé álltak. A mesterségesen előállított helyettesítők (mint például a hús pótlására használt dió) az egyre szaporodó vegetáriánus éttermekben és kávéházakban is kaphatók voltak. A húsfogyasztás csökkentésére és a húskerülő barátok vendégül látására vonatkozó tanácsokkal most már vegetáriánus lapok és könyvek, illetve általánosabb művek sokasága látta el az érdeklődőket.
A teljes cikk a BBC History 2018. novemberi számában olvasható.
Illusztráció: Vágóhídon. CLovis Corinth, 1893./Wikipedia
