Belföld

Erőszakkal hírbe hozott vízilabdázók: szakértők vizsgálják a kislány szavait

A 24.hu információja szerint kihallgatták azt a kislányt, akit sajtóhírek szerint állítólag két vízilabdázó zaklatott szexuálisan két évvel ezelőtt. A TV2 meg is nevezte Kósz Zoltánt és Petőváry Zsolt, akik visszautasították a vádat. Megkerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk, mit mondott a kislány a kihallgatása során, de a nyomozás érdekeire való tekintettel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem adott információt azon túl, hogy továbbra is szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozásban vizsgálja az ügyet.

Más forrásból viszont úgy értesültünk, hogy a rendőrség pszichológus és más szakértők bevonásával elemezte, illetve elemzi a lány által elmondottakat. Elsősorban arra kíváncsiak, mennyi valóságalapja van annak, hogy a vízilabdázók bántalmazták a lányt. Hogy milyen eredményre jutottak a szakértői vizsgálatok (ha már vannak eredmények), azt a rendőrség nem árulta el, de tény, hogy az ügyben eljáró nyomozók még mindig nem hallgatták ki a pólósokat.

Több embert, köztük szülőket is kihallgattak már tanúként, gyanúsított azonban továbbra sincs. A szakértői vélemények eredményéről nincs tudomásunk. Ám ha valami terhelő bizonyíték lenne az ügyfelemre vagy a társára nézve, akkor már biztosan történt volna valamilyen nyomozati cselekmény az ügyben

– mondta lapunknak Hegedűs László, Kósz Zoltán ügyvédje.

Hegedűs már korábban azt mondta lapunknak, ha kiderül, hogy hamisan vádolták meg a nyilvánosság előtt a sportolókat, akkor annak büntető- és polgári jogi következményei lesznek, személyiségi jogi pert is indítanak azzal szemben, aki először hozta nyilvánosságra az ügyet úgy, hogy azonosíthatóvá vált a két vízilabdázó. Ezzel kapcsolatban az ügyvéd most annyit mondott, megtették a szükséges lépéseket.

Kiemelt képünkön Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán egy korábbi, garázdaság miatti tárgyaláson. Fotó: MTI / Földi Imre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik