Pénzügy

Még egy darabig maradhat az óraátállítás

A korábban tervezett 2019-es cél helyett csak 2021-ben szűnhet meg az óraátállítás az EU-ban, írta a Blombergre hivatkozva a Portfolio.

Egy új javaslat szerint a nyári időszámítást választó országokban 2021. március 27-án, a télit választóknak október 31-én kellene utoljára állítaniuk az órát.

Ha Magyarország a nyári időszámítást választja az új rendszerben, akkor december végén és január elején nagyon későn, 8 óra 30 perc körül kel majd fel a nap, cserébe viszont nem lesz olyan nap az évben, amikor sokkal korábban menne le a nap, mint délután 5 óra. Téli időszámítás alkalmazása esetén felkészülhetünk nyáron a hajnal 4 előtti napfelkeltékre.

Ezt megelőzően még azt lehetett várni, hogy már jövőre megszűnik az óraátállítás, az Európai Bizottság ugyanis ezt javasolta. Illetve a bizottság szerint nem indokolt Brüsszelből szabályozni az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítást, és a tagállamok szabad döntésére kell bízni a nyári, illetve a téli időszámítás alkalmazását, a szubszidiaritás elvével összhangban nemzeti szinten kezelve a kérdést.

Ebben nincs változás, viszont a friss jogalkotási terv több időt adna a kötelező óraátállítás eltörlésére. Az kidolgozott menetrendet az EU-csúcson adták oda a tagállamoknak.

Kiemelt kép: MTI, Balázs Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik