Tudomány

Új repülő békát fedeztek fel Borneón

Több mint száz eddig ismeretlen állat- és növényfajt fedeztek fel kutatók a délkelet-ázsiai Borneó szigetén, köztük egy repülő békát és egy félméteres rovart.

A borneói Mulu-repülőbéka ujjai között repülőhártya van, ezek segítségével képes arra, hogy rövid siklórepülésekkel jusson el egyik fáról a másikra. Ezek az állatok bőrük és szemük színét is változtatni tudják napszaktól függően, az éjszakai világoszöldtől a nappali barnáig.

Nem a repülőbéka az egyetlen új felfedezés: a kutatók találkoztak egy faágra hasonlító rovarral, amely fél méter hosszú, illetve felfedeztek egy meztelen csigát is. A zöld-sárga színezetű csiga alvás közben maga köré tekeri a hosszú farkát, de nem ez a legfurcsább tulajdonsága. Amikor párosodni szeretne, akkor kis nyilakat lő ki a kiszemeltjére, amelyek hormonokat fecskendeznek a másik testébe, megnövelendő a sikeres reprodukció esélyét.

A korábban már ismert borneói laposfejű békáról pedig kiderült, egyáltalán nincs tüdeje, kizárólag a bőrén keresztül lélegzik.

A Mulu-repülőbéka egyike annak a 123 állat- és növényfajnak, amelyekre az utóbbi három évben bukkantak rá a világ harmadik legnagyobb szigetén. A WWF jelentése szerint a kutatók 66 új növényt, 17 halat, 5 békát, 3 kígyót, 29 gerinctelen állatot, 2 hüllőt és 1 madarat fedeztek fel azóta, hogy Indonézia, Malajzia és Brunei a WWF kezdeményezésére aláírta a “Borneó szíve” nyilatkozatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik