Kultúra

Átmenetileg Koltay Gábor a József Attila Színház élén

A hírt a szerdai nyilvános társulati ülése jelentette be a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes.

Koltay Gábor április 1-jén veszi át a színház igazgatását, a főváros pedig még áprilisban igazgatói pályázatot ír ki.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes ismertette a Fővárosi Önkormányzat által megrendelt, a színház működését 2004-től 2010 júliusáig áttekintő revizori jelentés megállapításait is. A revizorok szerint a teátrum nem alkalmazott belső ellenőrt, 2004 óta nem készült részletes leltár, folyamatosan halmozódtak az adótartozások, és hiányosságok voltak a felügyelőbizottság, illetve a könyvvizsgáló munkájában is. A főpolgármester-helyettes felvetette az előző városvezetés felelősségét is.

Sikkasztás gyanúja nem merült fel – közölte Csomós Miklós, aki közölte: számviteli fegyelem megsértése gyanújával feljelentés született.

A teátrumot 2010 júliusa óta vezető Méhes László hangsúlyozta, rendkívül részletes átadás-átvételt készített elő. Az intézmény pénzügyi helyzetére kitérve megjegyezte, a tavaly nyári 270 milliós forintos adósságállományt a 30 százalékkal nagyobb nézőszámnak és bevételnek köszönhetően idén márciusra sikerült 80 millióra csökkenteni.

Koltay Gábor a nyilvános ülésen köszönetet mondott a városvezetésnek, amiért a társulat fennmaradhat és folytathatja munkáját, ugyanakkor programjából nem kívánt részleteket ismertetni.

Újságírói kérdésre válaszolva Koltay Gábor elmondta: indulni fog a színház igazgatói pályázatán.

Derzsi György, a József Attila Színház korábbi könyvvizsgálója a társulati ülés végén visszautasította a munkáját ért kritikát, hozzátéve: a teátrum tavaly nyári hiánya nem 270, hanem 210 millió forint volt, és ezért elsősorban a rossz finanszírozási helyzet okolható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik