Nagyvilág

Kárpátaljai tisztviselőket világítanak át, hogy van-e magyar állampolgárságuk

Állami tisztségviselők esetén ezt tiltják az ukrán törvények.

Kárpátalján a hatóságok több száz állami tisztviselőt és önkormányzati képviselőt fognak átvilágítani kettős állampolgárság ügyében annak a több mint 300 fős listának az alapján, amit a Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán portál tett közzé hétfő este magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai lakosokról – közölte Jaroszlav Halasz, Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója.

Az Ukrinform ukrán hírügynökségnek kedden nyilatkozva Halasz elmondta, nem tudják, honnan vette a Mirotvorec az adatokat, és nem tudják ellenőrizni, hogy hiteles-e a listáján szereplő, állami tisztségeket betöltő, magyar útlevéllel rendelkező személyekre vonatkozó információ. Mindazonáltal ellenőrizni fogják a Mirotvorec listájának adatait, hiszen ez könnyen megtehető az ott közzétett nevek alapján. Szerinte más kérdés, hogy a Mirotvorec által listázott személyek nem mindegyike tölt be állami tisztséget, többen (helyi önkormányzati) képviselők, ám a törvény – mutatott rá – csak az állami tisztségviselők esetében tiltja a kettős állampolgárságot.

A helyettes kormányzó emlékeztetett arra, hogy a weboldal listáján szerepel Lengyel Lászlónak, a beregszászi járási közoktatási osztály korábbi vezetőjének a neve, akit Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó még 2016-ban mentett fel tisztségéből, mert magyar útlevelet találtak nála. Kárpátalján eddig ez volt az egyetlen eset, amikor valakit kettős állampolgárság miatt menesztettek állami hivatali állásából – jegyezte meg.

A Mirotvorec ukrán nacionalista szervezet olyan személyek adatait teszi fel nyilvános internetes adatbázisába, akik szerinte Ukrajna ellenségei, és veszélyeztetik az ország biztonságát. A szervezet szeptember 29-én felvette weboldalára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a többi között azzal az indokkal, hogy a tárcavezető megsérti Ukrajna szuverenitását és területi egységét, közvetlen fegyveres beavatkozással fenyegeti Ukrajnát.

A Mirotvorec szeptember 22-én kezdte adatbázisában rögzíteni azoknak a kárpátaljai lakosoknak – önkormányzati vezetőknek és képviselőknek – a személyi adatait, akik szerinte a második (magyar) állampolgárság megsértésével törvénysértést követtek el. Hétfőn a szervezet 313 kárpátaljai lakos nevét és adatait, születési helyét és dátumát, lakcímét, magyar útlevelének a számát és tisztségének a megnevezését tette közzé. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik