Belföld

Kósa Lajos mégsem jelentette fel a csengeri örökösnőt

Mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni - idézi Helmeczy László ügyvéd Simicska Lajost.

A Független Hírügynökség – miután közölte a „csengeri örökösnőként” emlegetett asszony vallomásának részleteit – megkérdezte ügyvédjét is. Helmeczy László a mesés örökségről azt mondta, védence óvónőként végzett, jogban járatlan emberként a papírjaival szakértőket keresett meg, külföldi és belföldi ügyvédekkel tárgyalt.

És nem volt kétség, senkiben sem, hogy a hagyaték létezik.

Az ügyvéd a nyomozati anyagok alapján nem tud állást foglalni, ezek hitelesek-e vagy sem, de ő nem is ment el közjegyzőhöz, mint Kósa Lajosegyetlen rokona sem kapott nyolcszázmillió forintos ajándékról szóló iratot. Vannak kétségei, hogy valós-e a hagyaték, és ha igen, mekkora összegű, de védence neki is azt mondta, az örökség  létezik, hozzá is jutott volna, ha nem fogják el Svájcban.

Hazahozták Svájcból a csengeri örökösnőt
Sz. Gábornét a magyar rendőrök őrizetbe vették. 

Megkérdeztem többször is, így egy az egyben: nem lehet Mária, hogy magát is becsapták?  Mi van akkor, ha egy jól szervezett társaságág áll az ügylet mögött, és arra sarkallják önt, hogy vegyen fel, a pénzre hivatkozva kölcsönöket? Ügyvédre, szállodára, illetékekre, egyebekre.

Szabóné szerint Kósa Lajos számláit is ő fizette, amikor többször elment vele külföldre intézni a hagyatékot. Helmeczy László azt mondja, a csengeri asszony mindent elmondott a kölcsönökről, a Kiskun Tender Kft.-től kapott pénzt át kellett adnia egy fontos embernek, akit nem akar megnevezni. Amikor hiányzott a pénz a  cég könyveléséből, Szabónéval – bizonyíthatóan utólag – aláírattak egy elismerő nyilatkozatot a kölcsönről.

Kérdeztem: Mária, ezt miért írta alá? Azt mondta: ügyvéd úr, ezek a pénzek tényleg megérkeztek a számlámra, azért írtam alá, de én hiánytalanul mindig tovább is adtam. Megnyugtattak, hogy nyugodtan írjam alá, nem lesz a dologból semmi baj.

Amikor személycsere volt a cégnél, feljelentést tettek, s mivel sosem kért a védence átvételi elismervényt a pénzről, az érintett le fogja tagadni. A közvetett bizonyítékok alapján is meg lehetne találni, kinek akartak ennyire hálásak lenni.

Mindenki el fogja játszani a hülyét; a cégnél valaki vizsgálatlan gombát evett, és ennek hatására majd’ másfél éven keresztül különböző összegeket küldött Szabónénak.

Az ügyvéd azért indítványozta Kósa Lajos rendőrségi meghallgatását, mert érthetetlennek tartja a reakcióját. Mégis egy közgazdászról és egy tekintélyes politikusról van szó.

Ha én vagyok Kósa Lajos  helyében, és egyszer csak azt mondja nekem Csengerből a Maláj Bt. vezetője, aki egyébként egy csengeri háziasszony, hogy nekem ezerakárhányszáz milliónyi euróm van, és úgy döntöttem, mert élek-halok a hazámért, hogy magyar államkötvényekre akarom ezt az összeget beváltani, akkor én, mint a rendészeti bizottság elnöke, aki közvetlen kapcsolatban vagyok az ORFK-val, a Belügyminisztériummal, bizony csak megfordul a fejemben, hogy tájékoztatnom kellene illetékes szerveket, hogy van itt valami egészen különleges dolog?

Szerinte Kósa Lajosnak el kell magyaráznia, miért hitt Szabónénak,  kötött szerződéseket, fogadott el nyolcszázmillió forintot.

Mi alapján? Simicska Lajos óta tudjuk: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni. Tudjuk. De akkor mondja ezt: alkotmányos jogom volt, hogy hülye legyek.

Az ügyvéd furcsállja azt is, hogy a sokéves barát csalónak nevezi Szabónét, akitől több sértett még most sem kéri a pénzt.

A sértettek nagy részét a rendőrség szedte össze. Feljelentést a Kiskun Tender és Orendi Mihály tett. Még Kósa sem tett feljelentést.

Kósa: Ez egy csalássorozat, a hölgy egy csaló
Bekiabálások, bejátszott népdalrészletek is voltak.

Azt mondta, tesz, de nem tett, azt neki látnia kellene. Helmeczy László szerint jelenleg semmi nem támasztja alá, hogy Szabóné úgy kért kölcsönöket, hogy tudta, nincs hagyaték és éppen

Kósa és társai közbenjárása erősítették Szabónéban a hitet, hogy a hagyaték létezik. (…) Százával állnak rendelkezésemre olyan fényképek, amelyeken látható, hogy Kósáék hatalmas társaságban ünneplik Szabó Gábornét.

Az ügyvéd szerint Kósa Lajos érintettsége lehet a magyarázata, hogy egy csengeri háziasszony állítólagos csalása ügyében már a Nemzeti Nyomozó Irodának kell nyomoznia. Helmeczy László szerint Kósa állításával ellentétben hiteles a közjegyzői okirat, ha nem lenne az, már elővették volna a közjegyzőt.

Szabóné fizikálisan és mentálisan is tönkrement, már többször ki kellett vinni a kórházba, indokolt lenne a szabadlábra helyezése az egészségi állapota miatt; az ügyészség mégis kezdeményezni fogja az előzetes letartóztatás folytatását.

Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik