Kultúra

Jövőre kerül mozikba a Downton Abbey-film

Kitűzték a nagy sikerű sorozat folytatásaként készülő produkció bemutatóját.

Három évvel a Downton Abbey hatodik, egyben utolsó évada, illetve másféllel a mozifilm beharangozását követően a gyártó Focus Features produkciós cég bejelentette, hogy immár készül a produkció, amelynek a premierdátumát is kitűzték – számolt be róla a CNN.

Eszerint a Downton Abbey mozis folytatása az Egyesült Államokban 2019. szeptember 19-én, nemzetközileg pedig 2019. szeptember 13-án fog a mozikba kerülni.

A Downton-rajongók azóta várnak a Crawley család történetének következő fejezetére, hogy a sorozat véget ért. Izgatottak vagyunk, amiért csatlakozhatunk ezekhez a hihetetlen filmkészítőkhöz, színészekhez és szakemberekhez a Downton visszahozásában és a nagy vászonra vitelében

– nyilatkozta a projekttel kapcsolatban Peter Kujawski, a Focus Features elnöke.

Az egyelőre cím nélküli Downton Abbey-film a Focus és a sorozatot készítő Carnival Film & Television közös produkciója les. A forgatás most szeptemberben kezdődött, az első napon az első csapóról a Mary Crawleyt alakító Michelle Dockery osztott meg egy képet az Instagramon:

https://www.instagram.com/p/BnjTJImhHpR/?taken-by=theladydockers

A mozifilmmel kapcsolatban jelenleg már az is biztos, hogy az eredeti szereplőgárda dandárja visszatér. Az IMDb szerint a mostanáig hivatalosan is megerősített nevek között van Dockery mellett Maggie Smith (Violet Crawley), Elizabeth McGovern (Cora Crawley), Joanne Froggatt (Anna Bates), Laura Carmichael (Edith Crawley), Penelope Wilton (Isobel Crawley), Allen Leech (Tom Branson), Hugh Bonneville (Robert Crawley), Robert James-Collier (Thomas Barrow), Phyllis Logan (Mrs. Hughes), Sophie McShera (Daisy Mason) és Brendan Coyle (John Bates) is.

A Downton Abbey 2010-2015 között futott és a Crawley család ármányokkal teli életét mesélte el, amely az első világháború idején és az 1920-as években játszódott. A sorozatot és annak emlékezetes főtémáját világszerte 150 országban vetítették a tévécsatornák.

Kiemelt kép: Carnival Film & Television/Masterpiece Theatre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik