Scott Frank (aki rendezőként a Sírok között és A kulcsfigura című filmeket jegyzi, forgatókönyvíróként pedig a Logant és a Wolverine-t) több mint egy évtizedes tervét valósíthatta meg: a Godless (magyarul Istentelen) eredetileg egy grandiózus, három órás filmnek indult, de végül Steven Soderbergh meggyőzte, hogy alakítsa minisorozattá, és ezzel még úgy is jobban jártunk, hogy azért helyenként érződik, ahogy az alkotók mindent elkövetnek a sztori hosszabbra nyújtásáért. De azt leszámítva, hogy erősebb lenne a sorozat, ha hét helyett csak öt vagy hat epizódosra készítik, sok panaszunk tényleg nem lehet, feltéve, ha valódi westernt szeretnénk látni.
Fotó: Ursula Coyote/Netflix
Azt azért nem mondanám, hogy a Godless különösebben eredeti vagy úttörő jelentőségű lenne – pláne, hogy az előzetesen kiemelt női szál sem lesz annyira hangsúlyos a történetben -, de feltétlenül ott a helye az év jobb drámasorozatai között, ami részint a karakterábrázolásnak, részint pedig a színészi teljesítményeknek köszönhető. Utóbbiak ráadásul még a történetvezetés kliséiért is képesek kárpótolni. Nyilván az olyan klasszikusokkal, mint a Deadwood volt, nincs értelme összehasonlítani, viszont érdekes módon többször is bevillanhat róla a Westworld, még ha itt hálistennek nincsenek is androidok, vannak viszont nagyon hasonló képek (noha nem ugyanott forgatták őket), és bizony a Westworldben látható brutalitás itt is jelen van.
Rögtön például egy tömeggyilkosság helyszínével indul az 1884-ben, Új-Mexikóban játszódó sorozat: egy rablóbanda az utolsó szálig kiirtja egy kisváros lakosságát, a kamera pedig végigpásztáz a maradványokon és a holttesteken. Igaz, később kicsit visszaveszünk az erőszakból, de ettől még ez megadja az alaphangot: a Godless által ábrázolt Vadnyugat csodaszép, de kegyetlen és veszélyes hely, ahol senki sincs biztonságban. A főszereplő, a beszélő nevű Roy Goode (a Rendíthetetlenből és a Skinsből is ismert Jack O’Connell játssza) is megsebesül a nyitójelenetben mutatott vérengzésben, mivel összekülönbözik az addig apjaként viselkedő pszichopata bandavezérrel, Frank Griffinnel, akit az eddig inkább komikus szerepekben látott Jeff Daniels alakít hátborzongatóan.
Goode az özvegy Alice Fletcher (Michelle Dockery) farmján talál menedéket, aki a kamasz fiával és indián anyósával él hármasban. Mindez a La Belle nevű városka közelében, amelynek egy bányaszerencsétlenségben meghal csaknem az összes férfi lakója, és a nők nemcsak, hogy magukra vannak utalva, de még a seriffben sem bízhatnak, hiszen Bill McNue (Scoot McNairy) fokozatosan elveszíti a látását, és ő maga sem érzi már alkalmasnak magát a feladata ellátására, de búcsúzásként egy heroikus gesztussal Griffin nyomába ered. Még szerencse, hogy a nővérére, Agnesre (Merritt Wever) felszabadító hatással van a férje elveszítése: nadrágot kezd hordani, és jobban lő célba, mint egy random cowboy (arról nem is beszélve, hogy összejön a tanítónővel) – a gyakorlatban ő veszi át La Belle irányítását. Szükség is lesz rá, hiszen nincs messze Griffin bandája.
Az pedig hamar ki is derül, hogy alapjában véve a Godless egy szokványos, bosszú vezérelte western-sztori, amelyben elkerülhetetlenül egy nagy leszámolás felé halad a sztori (ez talán nem számít spoilernek), és amelyben megvannak a jók és a rosszak. Csakhogy Griffin is hiába maga a megtestesült gonosz, valójában nagyon is emberi módon viselkedik sokszor, sőt, néha zavarba ejtően jó is tud lenni. Ráadásul az alkotók meg is próbálják megmagyarázni, miért lett belőle az, aki, és ez a pszichologizálás ugyan nem teljesen hiteles, mégis a 21. századi Gonoszokhoz hasonlóan ő sem jókedvében lett olyan, hanem gyerekkorában vele is gonoszak voltak. Sokat elmond, hogy a Godless legellenszenvesebb szereplője nem ő vagy valamelyik másik elvetemült haramia, hanem a szenzációhajhász újságíró, A. T. Grigg (Jeremy Bobb). De ha mindenáron kell egy igazi főgonosz a Godlessben, akkor az maga a Vadnyugat, ahol elkerülhetetlenül mindenki gyilkossá válik, máskülönben csak a nem létező istenében bízhat, ahogy ezt Griffin ki is fejti néhány meggyalázott norvég telepesnek.
Fotó: Ursula Coyote/Netflix
Ami a sorozat nagy erénye, hogy jó pár olyan karaktert vonultat fel, akik miatt akkor is érdemes nézni, amikor a közepe felé kicsit leül a sztori, és túlsúlyba kerülnek a flashbackek, miközben a jelenben épp nem sok minden történik. Aki például abban bízik, hogy a La Belle-i nők viszik el a hátukon a sztorit, csalódni fog, mert a közbenső epizódok egy-két csip-csup ügyet leszámítva nem róluk szólnak, hanem a férfiakról: Roy Goode-ról, Frank Griffinről, McNue seriffről, a cselekményt ők lendítik előre. Ettől még szó sincs arról, hogy a sorozatban főbb szerepet játszó nők áldozatok vagy prédák lennének, sőt, egyiküket se kell félteni. A Godless így is frissít valamennyit a műfajon, anélkül, hogy elvenné belőle, amiért a westernt szeretni szoktuk: a pisztolypárbajokat és az epikus leszámolásokat, a lasszóval mesterien bánó cowboyokat, a meseszép tájakat és a nagy feszültségeket. Épp ezért ajánlható az ünnepi időszakra, két, maximum három nap alatt kényelmesen végig is nézhető sorozat a Godless, és még azt az illúziót is megkapjuk tőle, miszerint a világ egy veszélyes hely ugyan, de a végén úgyis mindenki azt kapja, ami neki jár.
A Godless 7 részben, angol vagy német felirattal látható a Netflixen, 8/10
