Kultúra

Tényleg jön a Zombieland 2 – kiderült, mikor forgatják

És már az is megvan, hogy mikor fog a mozikba kerülni.

A tavasszal vált hivatalossá, hogy közel egy évtizeddel a Zombieland bemutatása után valóban folytatást kap a hamar kultstátuszba emelkedett kalandfilm és horrorkomédia, amelynek második részében ráadásul mind a négy főszereplő, azaz Jesse Eisenberg (Columbus), Emma Stone (Wichita), Woody Harrelson (Tallahassee) és Abigail Breslin (Little Rock) is visszatér.

A színészkvartett jelenleg már ugyancsak hivatalos leszerződése mellett további jó hír a zombis komédia rajongói számára, hogy a folytatás forgatókönyvét is az alapfilm sztoriját is jegyző Rhett ReesePaul Wernick duó írja (a The Expendables – A feláldozhatókat jegyző Dave Callaham közreműködésével), mi több: a sequelt is ugyanaz a Ruben Fleischer fogja levezényelni, aki az első részt dirigálta.

Fleischer nemrég a Fandangónak adott interjút, amelyben a hamarosan mozikba kerülő új filmje: a Tom Hardy nevével fémjelzett Venom mellett a Zombieland 2-ről is beszélt és elárulta, mikor fogják forgatni:

Izgatott vagyok. Igazából már el is kezdtük a Zombieland munkálatait. Már eddig is nagyon izgalmas volt az előkészítés, helyszíneket kerestem és a storyboardon dolgoztam. Egy valóra vált álom, hogy megcsinálhatjuk és újra együtt dolgozhatunk Emmával, ​​Jessevel, Woodyval és Abigaillel. Persze még a korai szakaszában járunk a megvalósításnak, de van egy fantasztikus forgatókönyvünk és januárban el kezdjük majd a forgatást Georgiában.

A 44 éves rendezőt a film sztorijáról is kérdezték, azonban azzal kapcsolatban egyelőre ennyit mondott:

Tíz évvel később játszódik, szóval ki tudja, milyenné vált a zombikkal teli világ ennyi idő után.

A Zombieland 2009-ben 23 millió dollárból készült és 102,4 milliót hozott világszerte a gyártó Sony konyhájára, így aztán utólag nem is a folytatás beindulása, hanem annak évekig halogatása a meglepő.

A tehát jövőre forgó második résznek nemrég már a premierdátumát is kitűzték, eszerint

a Zombieland 2 az Egyesült Államokban 2019. október 11-én fog debütálni a mozikban.

10 fergeteges horror, amit a legfélősebb anti-horrornézők is imádni fognak
Bízzanak bennem, én is messzire kerülöm a horrorfilmeket. De azért akad néhány, ami annyira jó, hogy megéri miattuk elviselni némi rettegést.
Kiemelt kép: Columbia Pictures/Sony Pictures Entertainment

Ajánlott videó

Olvasói sztorik