Kultúra

Lenyűgöző természetfilm készül a Hortobágy vadlovairól

Török Zoltán rendezi a produkciót, amelynek itt az első előzetese.

Hét évvel a nagy sikerű és világszerte húsz országban díjazott Vad Magyarország – A vizek birodalma című alkotását követően a Hortobágyon élő vadlovakról szóló egész estés természetfilmmel jelentkezik idén Török Zoltán, akinek a Vadlovak – Hortobágyi mese című alkotásához megjelent az első teaser.

Több év tervezés és előkészítés után tavaly ősszel, pontosan egy éve kezdte el Török és stábja a vadlovakról szóló filmjének forgatását. A nagyszabású természetfilm a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és nemzetközi társproducerek részvételével készül. A forgatás épp a felénél tart, így az alkotók készítettek egy kis ízelítőt az eddigi felvételek felhasználásával.

A csapat már 140 napot forgatott a hortobágyi pusztán és legalább ennyi van még hátra a terepen ahhoz, hogy bemutassák a főszereplő vadlovak és a körülöttük élő vadállatok rejtett életét. A film története egy Przevalszkij-ló csikó életét követi végig a születéstől kezdve. Az ő szemén keresztül láthatjuk majd a csapatában lejátszódó drámákat, és azt, hogyan változik évszakról évszakra a puszta.

A Vadlovak – Hortobágyi mese operatőre Jan Henriksson, a rendező-producer Török Zoltán, a vágó Hargittai László, a hangmérnök Várhegyi Rudolf.

A Hortobágyon élő vadlovak életét bemutató nagyszabású természetfilm magyar-német-osztrák-svéd koprodukcióban készül, a tervek szerint 2020-ban mutatják be. A mozis verzió mellett egy rövidebb tévéfilmváltozat is készül.

Kiemelt kép: YouTube/Magyar Nemzeti Filmalap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik