Kultúra

Így bírjuk ki az olimpiáig

olvas(960x640).jpg (olvas, )
olvas(960x640).jpg (olvas, )

Még 12 nap van hátra a londoni ötkarikás játékokig, ám egy-egy izgalmas, lebilincselő könyvvel egyből azt érezzük: gyorsabban telik az idő.

Az eheti könyvajánló összeállításunkban elsősorban az erősebbik nem képviselőinek kedvezünk: csupa-csupa krimi, thriller és Da Vinci-kód-szerű összeesküvéses, valamint történelmi regény vár rájuk.

Steve Berry: Vérbosszú Párizsban

A New York Times sikeres írója ezúttal a Bonaparte Napóleon kincsei utáni hajszába „dobja bele” állandó főhősét, Cotton Malone volt amerikai ügynököt. Mint Berrynél már megszoktuk (lsd. A Nagy Károly nyomában, A velencei árulás, Az Alexandria link, A Templomosok öröksége és A borostyánszoba című thrillerjei) a főhőse ebben a regényben is izgalmas eseményekbe csöppen bele: a kaland Dániában kezdődik, majd Anglián át Párizs utcáin és katedrálisaiban végződik.

 

 

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine 1. rész – Kelet oroszlánja

A regény a magyar templomos lovagok tragikus történetét, Károly Róbert trónharcait, uralkodásának korai éveit, a kiskirályok felemelkedését és bukását meséli el egy fiú felnőtté és lovaggá válásának 22 évén keresztül. Az első kötetben nyomon követhetjük, hogyan válik Attila apródból fegyvernökké, és miként igyekszik nagybátyja a helyes útra terelni. A könyv szereplői – bár zömében kitalált figurák – ott vannak az Árpád-ház kihalásánál, a lovagkirályok aranykorának hajnalán, a rozgonyi csatában és a középkor egyik leghírhedtebb eseményénél, a Templomos Lovagrend máglyára vetésekor.

 

 

Réti László: Célpont Párizsban

Victor Jacquard párizsi üzletembernek megszaporodtak a teendői. Biztonsági cége jelentős megrendelést kap, miközben magánéleti gondok erhelik: házassága válságban van, ám feltűnik ifjúkori szerelme, Chantal is, aki a segítségét kéri. Victor minden energiájával az új feladatra koncentrál, amikor is egy emberrablási ügy kellős közepén találja magát, ráadásul a francia titkosszolgálat tudomást szerez egy arab terroristacsoport által szervezett merényletkísérletéről. Az akciódús krimi szakmai hitelességét garantálja, hogy írója, a zuglói rendőrkapitányaként belülről ismeri a nyomozók és terrorelhárítók munkáját.

 

 

Árpa Attila: Holtomiglan

A színész-rendező-producer alvilági thrillerét olvasva a ’90-es évek Magyarországába csöppenünk vissza, amelyet keresztül-kasul az olajbűnügyek szőttek át. Árpa Attila egy hiteles alvilági krimit szeretett volna írni, még pedig a Keresztapa magyar verzióját. A thrillerje azonban nem egy oknyomozói újságírói munka – hiszen nem is ez volt a célja –, az interjúkat, a kötetlen beszélgetéseket, a különböző rendőrségi vallomásokat, az internetes forrásokat csupán arra használta fel a szerző, hogy egy kis pluszt vigyen bele a műbe, feljavítva a karaktereket.

A könyvről bővebben itt olvashat!

 

Zima Szabolcs: A makedón összeesküvés

Egy letehetetlen művészet-és kultúrtörténeti thriller, amely átszáguld országokon és korszakokon. Zima Szabolcs első regényében Steve Berry és Dan Brown történelmi thrillereinek rajongói nem fognak csalódni. A makedón összeesküvés a nyomozós, rejtélyek után kutató, kissé misztikus thrillerek sorába tartozik; középpontjában egy különleges „tárgy”, illetve annak a felkutatása áll. A művészet- és kultúrtörténeti háttér hiteles megteremtéséhez a szerző hónapokig gyűjtötte az anyagot, mert az volt a célja, hogy egy olyan szórakoztató, és lebilincselő történetet adjon az olvasói kezébe, amelyből tanulhatnak is egy kicsit, de amely talán el is gondolkodtatja őket.

 

Csabai Márk: Egy csibész naplója

Csabai Márk első regénye napjainkban, s többnyire Budapesten játszódik. Izgalmas, humortól sem mentes akcióregény az alvilágról – csibészszemmel. Az Egy csibész naplója című regény írója, a 27 éves Csabai Márk azért kezdett el írni, mert egy művelt barátnője mindig azzal mondta le a randevúkat a vizsgaidőszakban, hogy inkább otthon maradna és tanulna. Mire Márk elővette a Nokia kommunikátorát, s belepötyögött egy kis „olvasnivalót” kedvesének, hogy magára vonja a figyelmét. Aztán elvitte a novelláit egy kis kiadóhoz, ahol ki is adták őket. Csabai Márk már 14 éves kora a vendéglátóiparban dolgozik: pincérkedik a családja gödi étteremben. Jól ismeri az éjszakát, a könyvben megjelenő csibészeket pedig a barátairól mintázta.

 

Jurányi Zsolt: Az alvilág zsoldjában

Milyen a magyarországi gengsztervilág? Kik a legfontosabb szereplői? Hogyan osztják fel egymás között a területet? Milyen módszerekkel zajlanak az alvilági leszámolások? A szerző, Jurányi Zsolt ugyan hosszú ideig ebben a világban élt, ám regénye – állítja – nem egy önéletrajzi írás, bár 80 százalékában a saját eseteit dolgozta fel. Leírja, amit hallott, látott, és átélt. Állítja, ma már mások az alvilág módszerei, amellyel főhőse, Kántor Alex is dolgozik. Unikális a regény, hiszen ennél hitelesebb művet a magyarországi alvilágról mindezidáig nem olvashattunk.

 

 

Diane Mott Davidson: Goldy és a svédasztalos gyilkosság

Diane Mott Davidson ízletes gasztrokrimijét első osztályú receptek és remek karakterek jellemzik. Főhősünk, Goldy, az elvált rendezvényszervező svédasztalt varázsol egy halotti torra, hogy enyhítse a gyászolók fájdalmát. Ám a lakomán a volt apósa, Fritz Korman nőgyógyász holtan esik össze, a gyilkossággal pedig Goldyt gyanúsítják, mondván mérget csempészett az ételbe. A Közegészségügyi Hivatal rögvest lefoglalja a maradékot, az exférje bűnösnek kiáltja ki Goldyt, a vállalkozását pedig a bezárás fenyegeti. A nő tisztában van vele, hogy nem várhat arra, hogy a rendőrség “feltálalja” a megoldást, inkább kézbe veszi a gyilkossági ügyet.

 

M.C. Beaton: Agatha Raisin és az életveszélyes esküvő

A skót írónő regénye – mint valamennyi Agatha Raisin-könyv – izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív kiválóan megrajzolt figuráját kritikusok és rajongók egyaránt megszerették; a sorozat immár a 21. kötetnél tart. Ezúttal főhősünk esküvője hiúsul meg, mivel megjelenik Agatha rég halottnak hitt első férje, Jimmy Raisin. Az ezt követő felfordulásban Agatha megpróbálja a nagyon is élő és emlékeinél kétszer rondább férjet megfojtani. A kínos helyzetbe hozott James felbontja az eljegyzést. Így amikor másnap Jimmyt holtan találják, Agatha és James lesznek az első számú gyanúsítottak. Ahhoz, hogy tisztázhassák magukat, közösen kell felgöngyölíteniük az ügyet.

 

Kathy Reichs: A csontok nem hazudnak

Aki kedveli a Dr. Csont című tévésorozatot, akkor a népszerű írónő, Kathy Reichs műveit is falni fogja. Az írónő könyvei ihlették ugyanis a nagysikerű szériát. A csontok nem hazudnak című thrillerben egy – motoros bandák közötti leszámolásban – áldozatul esik egy 9 éves kislány, akinek a holttestét Dr. Temperance Brennan törvényszéki antropológusnak kell megvizsgálni. A nyomozás során azonban újabb holttestek kerülnek elő az egyik banda főhadiszállása közelében, s a szálak múltbéli, mindeddig megoldatlan esetekhez vezetnek. Tempe a tőle megszokott elszántsággal és szívóssággall veti bele magát az ügybe, s aprólékos munkája nyomán meglepő összefüggésekre bukkan.

 

A jövő heti összeállításunk kifejezetten a hölgyeknek készül – akkor a romantikus, erotikus és gasztroregények lesznek a palettán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik