Nagyvilág

Tiltott kampányfinanszírozásban bűnösnek vallotta magát Trump korábbi ügyvédje

Összsen nyolc vádpontban, többek között banki csalásban és adócsalásban kedden bűnösnek vallotta magát Michael Cohen, Donald Trump amerikai elnök korábbi ügyvédje – írja a Hill. Az már korábban felröppent, hogy Cohen vádalkut köt az ügyészekkel.

Cohen bevallotta, hogy kamu indokkal 2016. október 27-én szabálytalan módon támogatta pénzzel Trump elnökválasztási kampányát. Ez az időpont megegyezik azzal, amikor az ügyvéd 130 ezer dollárt adott Stormy Daniels pornószínésznőnek, hogy az hallgasson Donald Trumppal folytatott állítólagos viszonyáról.

Bár Cohen nem mondta ki Trump nevét, csak annyit, hogy „az egyik elnökjelölt” megbízásából tette, de közvetve így is bűncselekményhez kötötte az amerikai elnököt. Bár valószínűleg nem lehet majd az elnök ellen eljárást indítani.

Ezen kívül az ügyvéd bevallott egy másik tiltott kampányfinanszírozási esetet is 150 ezer dollárról. Ez az összeg megegyezik azzal, amelyet Karen McDougal volt Playboy-modellnek fizetett ki. McDougal szintén azt állítja, hogy viszonya volt Trumppal és Cohen a pénzzel akarta elhallgattatni.

Az, hogy Cohen hallgatási pénzt fizetett a két nőnek, tiltott kampányfinanszírozásnak minősül, mert abból a célból történt, hogy befolyásolja a választást, továbbá meghaladta azt az összeget, amelyet egy magánszemély befizethet. Ezen az sem változtat, hogy utólag visszafizették.

Az viszont biztos, hogy nem 2018. augusztus 21. lesz Donald Trump legjobb napja, ugyanis volt kampányfőnökét, Paul Manafortot adócsalásban bűnösnek találták. 

Kiemelt kép: Europress/Drew Angerer/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik