Belföld

Hernádi Zsolt Mol-vezér is brüsszeli pénzből építhet szálláshelyet

Miután az Index nemrég beszámolt róla, hogy több fideszes és független polgármester, volt államtitkár, miniszteri rokon és elítélt bűnöző is részesült a falusi szálláshely építésére osztogatott európai uniós milliárdokból, megtudtuk, hogy Mol-vezér cége is brüsszeli pénzből építhet szálláshelyet.

Igaz Hernádi Zsolt érdekeltsége egy korábbi brüsszeli tenderen nyert pénzt.

Összesen 40 millió forintot.

A kormányzati pályázati portál adatai szerint az agrártevékenységgel foglalkozó Gete Völgye Zrt. pályázatáról március végén döntöttek. A pénzből a kormányközeli üzletember vállalkozása „egyéb szálláshelyet alakíthat ki a Nagy-Gete hegy lábánál”. A projekt összköltsége meghaladja a 80 millió forintot, aminek a felét az Európai Unió állja.

A Mol elnök-vezérigazgató vállalkozásának egyébként jutott pénz bőven az Európai Unió forrásaiból. Korábban két pályázaton csaknem 190 millió forintot nyert el a társaság az unió vidékfejlesztési programjából. Vagyis a cég által elnyert összegek megközelítik a negyedmilliárd forintot.

A Komárom-Esztergom megyei Dágra bejegyezett Gete Völgye Zrt.-t 2013-ban alapították, ám a cégadatok alapján csak 2015-ben kezdett működni. Ráadásul a 2015-ös és 2016-os beszámolók szerint szerény, mindössze körülbelül egymillió forintos nyereséget tudott elérni. Tavaly viszont már 18 millió forintos profitra tett szert több mint 130 millió forintos bevétel mellett.

Hernádi Zsolt a napokban állandó szereplője volt a híreknek, nemrég számoltunk be arról, hogy a Mol-vezér távollétében zajlik az a büntetőper Horvátországban, aminek Hernádi is vádlottja. A magyar üzletembert azzal vádolja a horvát ügyészség, hogy több millió euró kenőpénz kifizetéséről gondoskodott Ivo Sanader volt horvát kormányfő részére 2009-ben, hogy a magyar olajipari társaság kisebbségi tulajdonosként megszerezhesse az irányítói jogokat az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. és Hernádi az elmúlt években következetesen visszautasította a horvát hatóságok által megfogalmazott vádakat.

Ráadásul fordult a kocka, ugyanis a horvátok által Hernádi ellen kiadott európai elfogatóparancs ügyében az Európai Unió bírósága döntést hozott, amelyben a horvát félnek adott igazat.

Nagy csávában a Mol-vezér, az Európai Bíróság nem ette meg a magyar trükköt
Európai elfogatóparancs volt Hernádi ellen, a magyar hatóságok egy kamu eljárásban próbálták tisztára mosni. Egy mai ítélet a Mol-vezért büntetőügyben perbe fogó horvátoknak adott igazat.

Kiemelt kép: MTI/Beliczay László

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik