Élet-Stílus

MILF-pornók rajongója a tanárnő, aki szexelt egy diákjával

Egy másiknak pedig egy éven át fotókat küldözgetett.

Shannon Mosert, az észak-dakotai West Fargo iskola tanárát letartóztatták. Három bűncselekménnyel vádolják, mindháromnak köze van a szexualitáshoz és a tanítványaihoz.

A 37 éves tanárnő a MILF-pornók* lelkes híve volt, de nem csak nézőként.

Moser júniusban saját magát ábrázoló meztelen fotókat küldött egy 16 éves tanítványának, majd egy este találkozott vele egy parkban, beszálltak a tanárnő furgonjába, és egy félreeső területen közösültek.

Az eset után közölte a diákkal, hogy a történtekről senki nem szerezhet tudomást. A továbbiakban szexuális tartalmú üzeneteket küldözgetett a fiúnak, és újabb együttlétet szeretett volna, ám a tanítvány nemet mondott.

Mint kiderült, Moser egy másik tanítványával is hasonló viszonyt folytatott, leszámítva a szexet. A 15 diáknak éves egy éven át (tehát a fiú 14 éves kora óta) fotókat és videókat küldött, többek között olyanokat, amin a tanárnő és a férje szeretkezése látható.

A férj egyébként a helyi templom lelkipásztora. Négy gyermekük van.

 

*Aki netán nem ismerné a szakkifejezést: MILF = Mother I’d Like to Fuck

(via WSMV, kiemelt kép: Cass megyei börtön)

Diákjával szexelt a tanárnő, mégis elkerülheti a börtönt
Ő lehet az első, aki így megúszhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik