Kultúra

Negyvenkilencszer klónozták már a világ legkisebb kutyáját

Reméljük, nem csivavahadsereg készül Koreában!

Kilencven évvel ezelőtt, 1928-ban Hans Spemann hajtott végre először sikeres sejtmagátültetést, megteremtve a klónozás történetének első mérföldkövét. Az évezred végéig, 1996 júliusáig kellett azonban vonban várni, hogy megszülessen az első, egy felnőtt állat sejtjéből létrehozott, vele genetikailag azonos utód: Dolly, a bárány.

Az emberi klónozás nem scifi többé
A klónok támadása még odébb van, de a makákók sikeres „lekoppintása” mutatja: a módszer működik. A főemlősök klónjai fontosak lesznek a betegségek és gyógymódok kutatása során.

A történelmi eredményt elérő Edinburgh-i Egyetem tudósai azonban legmerészebb álmaikban sem hitték volna, hogy alig húsz évvel később az eljárás annyira mindennapossá válik, hogy akár egész kutyahadseregek is készülhetnek pillanatok  alatt.

A dél-koreai Szöulban működő, kétes megítélésű Sooam Biotech Research Foundation szakértői 2006 óta készítenek már klónokat a túl sok felesleges pénzzel rendelkezők házikedvenceiből, hogy gazdáik azok halála után is élvezhessék a velük teljesen azonos, de fiatalabb, így még hosszú éveken át biztosan velük maradó másolataikat.

Példátlan eset azonban a világ legkisebb kutyájáé, a floridai Kissimme-ben élő Miracle Milly-é, akinek gazdáját, Vanesa Semlert maga a Sooam kérte fel, hogy az állat klónozásával, majd a született példányok a Beijing Genomic Institute genetikusaival közös munkával fényt deríthessenek méretének okaira.

A Guinness Rekordok Könyvében is feltűnő, mindössze 9,65 cm magas Miracle Milly első azonos utódja 2017. augusztusában készült el, őt pedig máig további negyvennyolc követte – adja hírül az Oddity Central.

A Dolly esetében is használt technológiát alkalmazó dél-koreaiak teljesen indokolatlan tettére nem igazán van magyarázat, a kutyus eredeti gazdája viszont biztosan jól (?) járt velük, hiszen a projekt indulásakor született tizenkét kölyköt ő fogadta be, elmondása szerint pedig azok nem csak, hogy megszólalásig hasonlítanak az első Millyre, még a viselkedésük és a szokásaik is megegyeznek, bár egyik-másik példány némiképp nagyobb.

Az eredeti tervek szerint mindössze tíz klónt készítettek volna, közülük pedig egyet kaphatott volna meg a család, de Szöülban végül “úgy döntöttek, hogy többször klónozzák” – mondta el Semmler a Telegraph-nak, még ködösebbé téve a történetet.

A Sooam Biotech egyébként 100 ezer dollárért (27,5 millió forint) készít el egyetlen klónt, szolgáltatásaikat pedig már olyan hollywoodi hírességek is igénybe vették, mint Barbra Streisand, vagy épp a divattervező Diane von Fürstenberg.

Mága Zoltán (mága zoltán)
Mága Zoltán közös képet hamisított Barbra Streisanddal
Kommentelők buktatták le, hogy photoshoppolt képpel pózol a Facebookon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik