Tech

Elhanyagolt kedvencet támaszthat fel az Apple

Az idén érkező új iPhone-okról korábban már több pletykát is hallhattunk, de ősszel várhatóan nemcsak az almás mobilok körül forog majd a világ. A hírhedt elemző, Ming-Csi Kuo (aki az Apple beszállítói láncából ássa elő az információkat) ismét belenézett jósgömbjébe, és ha igaz amit mond, meglehetősen sok új terméket fognak villantani a cupertinóiak, szinte minden kategóriában megújul a portfóliójuk, egy régi kedvenc is visszatérhet.

Kuo szerint ősszel az alábbi eszközöket mutathatja be az Apple:

  • Három új iPhone, köztük egy kifejezetten olcsó, belépőszintű modellt.
  • Két új iPad, amelyek támogatják a FaceID-t, az előlapi arcfelismerő kamerát. Az egyiket 11 hüvelykes, míg a másikat 12,9 hüvelykes kijelző méret jellemezheti.
  • Gyorsabb processzorok kerülnek a Mac Mini, MacBook Pro és MacBook termékekbe. Dizájn terén nem lesz nagy változás, inkább a készülékház alatt. Egy új iMac pedig jelentős teljesítménybeli változásokat hoz majd a vonalba.
  • Egy új, alacsony árú Apple laptop is bemutatkozhat. Ezzel kapcsolatban sokat nem tudni, de korábban is pletykálták már, hogy egy frissített MacBook Air lesz az.
  • Frissített Apple Watch modellek, amelyek teljesen új dizájnnal érkeznének. Ez lehet az első jelentős változás külső terén azóta, hogy 2014-ben piacra dobták a kütyüt. Az egyik nagy újdonság a nagyobb kijelző lehet.
  • Frissített AirPodok, amelyek már vízálló kialakításúak lesznek, és zajszűrű funkciót is kapnak.

Az Apple-rajongók szemöldöke főleg a Mac Mini neve láttán kúszhat fel, ami egy kultikus kedvencnek számít. Ez egy olyan megengedhető árú asztali Mac, amihez a felhasználó saját monitorját és billentyűzetét csatlakoztathatja, a terméket viszont már 2014 óta nem frissítették, ez lehet a nagy visszatérő az őszi bejelentések idején.

Forrás: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik