Pitero Bartolo Lampedusa egyik orvosa. A sziget majdnem félúton helyezkedik el Szicília és Líbia között, de még Olaszországhoz, tehát az Európai Unióhoz tartozik, így az Afrikából érkező menekülthajók egyik központjává vált. Bartolo a menekültek egyik helyi orvosaként testközelből szerezhetett kézzelfogható tapasztalatokat az olasz kormány és az EU menekültpolitikájának jelenlegi hatásáról és eredményeiről.
A Guardianben közölt véleménycikkében kifejti, hogy
- az EU-líbiai megállapodás magát a poklot hozta el a menekülteknek
- a líbiai elhelyezési pontokról minden nap kerülnek ki olyan emberek, akik olyan sérüléseket szereztek ott, hogy ezek a helyek erősen hajaznak “koncentrációs táborokhoz”
- a politikusoktól semmitmondó válaszokat kapott
- és erősen kritizálja az EU-t, az invázióval riogató politikusokat, illetve sérelmezi az európai szolidaritás teljes hiányát
Nemi erőszak és elektrosokk
Az olasz szerző azzal a személyes megállapítással kezdi írását, hogy bár sokáig büszke volt nemzetére, amely ragaszkodott a szolidaritáshoz és a humanitáshoz, most már nem tud ugyanígy érezni, miután tavaly Róma és Brüsszel megállapodott pár “líbiai csoporttal, azaz embercsempészekkel”. Ennek keretében egy bizonyos összegért ezek a szervezetek feltartóztatják az Európába kívánkozókat, méghozzá a külön nekik felállított táborokba elhelyezve őket.
Bartolo szerint a fő különbség az EU-török és a EU-líbai megállapodás között, hogy míg a török táborok többé-kevésbé hatékonyak, az afrikaiak horrorisztikusak, mert
A lampedusai klinikáról a menekültek sorsa nyilvánvaló – írja Bartolo, aki plasztikusan számol be arról, milyen traumák érik a menekülteket.
Kegyetlenül kínozzák őket, napokig, de akár évekig is. Az emberek, akiket hoztak tele voltak égési sérülésekkel, lőtt sebekkel, pengevágásokkal, illetve nemi szervükre és fejükre mért áramütésekkel. Szinte mindig kiszáradnak, teljesen kihűlnek, és így az összeomlás szélén vannak.
Invázió? Ne hülyéskedjünk már!
Természetesen szóba kerül a pártoktól használt menekültellenes, félelemkeltő retorika és Olaszország helyzete. Írásában kiemeli, hogy hazájában állandó választási kampány folyik egy nagyon veszélyes formában, és az ezáltal keletkezett társadalmi károk hatása kiszámíthatatlan:
Olyan ez, mint egy háború. A szegények a szegények ellen. A kirekesztettek a kirekesztettek ellen. Az utolsók az utolsók ellen. Ezt médiaterrorizmusnak lehet nevezni: torzítja a valóságot, hogy megijessze az embert és megnyerje szavazatát, anélkül, hogy egy pillanatig is elgondolkodna a társadalmi hatásokon.
A szerző világossá teszi, hogy ennek a retorikának köze nincs a valósághoz ,és nemhogy népvándorlásról, de invázióról sincs szó. A leginkább kihívást jelentő év 2016-ban volt, amikor kicsit több mint 180 000 ember szállt partra, de azóta ez a szám is csökkent
180 000 bevándorló egy 60 milliós országban – ne hülyéskedjünk már!
– írja.
Az európai politikusokat nem igazán érdekli
A szerző keményen ostorozza az érvényben levő menekültügyi rendszert és Európát, mondván nem érdekli az államokat és a közvéleményt a Földközi-tengeren folyó események. Az emberi jogokat pont azok az európai országok tagadják meg a bevándorlóktól, akik kifosztották, elpusztították és gyarmattá tették ezeknek az embereknek a hazájukat.
Sokat beszéltem a szigetre látogató politikusokkal, akik az itteniekkel akartak beszélni. De ahogy elhagyták a szigetet, valahogy az emlékek kitörlődtek a fejükből.
Az orvos azt javasolja, hogy ezek az országok inkább használják ki azokat az előnyöket, amelyeket a bevándorlók jelenthetnek. Engedjék be őket, hogy magukkal hozhassák a kulturájukat, a hagyományaikat, a gyerekeiket és az örökségüket. “Ők hoznak nekünk fejlődést és erősödést.”
Rabszolgakereskedelem és teljes káosz
Ugyanonnan, Líbibából került ki pár hónapja az a videó, amelyet a CNN mutatott be elsőként. A felvételen az látható, hogy líbiai “eladók” és “vevők” licitálnak a mellettük álló emberekre, akik történetesen szintén menekültek voltak. A videó és az ott folyó rabszolgakereskedelem feltárása közfelháborodást okozott, de a dolgok láthatóan keveset változtak azóta.
Hozzátartozik ugyanis a teljes képhez, hogy Líbiának évek óta nincsen stabil kormányzata. Az ország egykori diktátorának, Moammer Kadhafinak 2011-es bukása és halála óta polgárháborús állapotok uralkodnak,ami nyilvánvalóan megnehezíti a rend fenntartását, illetve az embercsempészek és maffiasejtek visszaszorítását.
Kiemelt képen: menekültek Rómában. Fotó: Antonio Masiello/Getty Images
