Mobil

Jöhet az első ötkamerás mobil

A mai prémiumkategóriás okostelefonok piacán nem könnyű újat mutatni, a jelenlegi domináns trend a teljes előlapot kitöltő kijelző, minél vékonyabb kávával, benyúló szenzorszigettel. Az LG inkább számokkal dobálózna: az Android Police forrásai szerint a V40 nevű modelljük öt kamerával lesz felszerelve: három a hátlapra kerül, míg elől két kamera támogatja a szelfizést. Igaz, ezzel az ötlettel nem sikerült beelőzniük a Huawei-t, a sencseniek P20 Pro készüléke volt az első olyan mobil, amire triplakamera-rendszer került.

Megnéztük, mit tud a Huawei legolcsóbb csúcsmobilja
Már nincs akkora különbség a kínaiak zászlóshajói közt: ha a P20 Pro a bölcs öreg, a P20 Lite a leglelkesebb padavan.

Az LG viszont az ezen felül érkező előlapi duál-rendszerrel újít, összesen öt kamerával még egy másik mobil sem dicsekedhetett.  A pletykák szerint az előlapon helyet kap egy 3D-s arcfelismerő rendszer is, ezáltal pedig fel lehet majd oldani a mobilt.

Az eddigi értesülések alapján a V40 más téren több hasonlóságot is mutat majd a nemrég bemutatott G7 ThinQ-val, Qualcomm Snapdragon 845 processzor kerülhet bele, és belógó szenzorsziget is jut az előlap tetejére. Biztosat majd csak nyár végén, vagy ősz elején tudhatunk majd – vélhetően ekkor leplezik le az ötkamerás monstrumot.

Semmi meglepő nincs az LG legújabb csúcsmobiljában
Hivatalosan is megmutatták az LG G7-et.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik