A lovak domesztikálása fordulópontot jelentett az emberiség történetében, a tudósok szerint hatalmas földrajzi távolságok váltak egyszerre áthidalhatóvá, elzárt törzsek, közösségek kapcsolódtak össze, a nyelvek, hitek és áruk csereberéje gyorsabbá, közvetlenebbé vált.
A „sztyeppe hipotézis” szerint nagyjából i. e. 3000 körül a Fekete- és a Kaszpi-tenger térségének sztyeppéin élő lovas állattenyésztő népek nyugatra és keletre irányuló migrációja mind Európában, mind Közép- és Dél-Ázsiában elterjesztette a lótenyésztés és -használat ismeretét, és e népek előfutárai lettek az indoeurópai nyelvek terjedésének is. A sztyeppei közösségeket az úgynevezett Jamnaja-kultúrához, a Bug, a Dnyeszter és az Urál folyók környékén elterjedt gödörsíros kurgánok népéhez kötik.
Egy nemrég lezajlott átfogó nemzetközi vizsgálatnak a Science hasábjain közzétett eredményei szerint azonban korántsem egyértelmű a kapcsolat a Jamnaja-kultúra lovasainak expanziója, az indoeurópai nyelvek elterjedése, valamint a lovak háziasítása között. Dél-Ázsia esetében a genetikai analízis nem erősíti meg a korábbi feltételezést, a nyugat-eurázsiai eredetre utaló genetikai nyomok ugyanis a Jamnaja-terjeszkedés előtti, illetve annál későbbi migrációra utalnak.
Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a korai bronzkori Jamnaja-migráció sokkal korlátozottabb genetikai hatással volt Ázsiára, mint amilyet Európára gyakorolt.
AZ ELSŐ HÁZIASÍTÓK
A kutatók arra is fényt próbáltak deríteni, hogy melyik volt az a nép, amelyik az első lépéseket tette meg a lovak háziasításában. Analízisükben nagy figyelmet fordítottak a botaji kultúrára, amely i. e. 3700 és 3100 között virágzott a mai Kazahsztán északi részén.
A régészeti feltárások során több százezer lócsont-maradványt találtak itt – vadlovakét és haszonállatokét egyaránt –, valamint olyan cserépedényeket, amelyekben lovakból fejt tejet tároltak. A botaji kultúra sírjaiban eltemetett lovak fogain ráadásul a lószerszámok okozta elváltozások is megfigyelhetők, így a tudósok 2009 óta azt gondolják, nagyjából 3500 évvel időszámításunk kezdete előtt – azaz a korábbi tudományos konszenzusnál jó ezer évvel korábban – már háziasítottak itt lovakat.
Két szembenálló elmélet ütközik e kérdésben; egyesek szerint a botaji kultúra saját maga jött rá a háziasítás mikéntjére, mások – arra hivatkozva, hogy a viszonylag izolált közösség még jóval azután is vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, hogy a szomszédos törzsek áttértek volna a növénytermesztésre és állattenyésztésre – inkább a területükön áthaladó állattenyésztőknek, például a Jamnaja-kultúra képviselőinek tulajdonítják e hatást.
A szemben álló elméleteket is mérlegre tették a tudósok az Eske Villerslev, a Cambridge-i Egyetem és a Koppenhágai Egyetem professzora vezetésével folytatott vizsgálatukban. Az archeológiai és nyelvészeti bizonyítékokat 74 emberi genommal vettették egybe, melyek a középső kőkortól a középkorig terjedő időszakban, egymástól akár ötezer kilométer távolságban élő európai és ázsiai személyektől származtak.
A mintában szereplő három, a botaji kultúrából származó lelet és a Jamnaja-kultúra egyedei között azonban meglepő módon egyáltalán nem találtak genetikai hasonlóságot, azaz a két csoport nem keveredett egymással. A botaji kultúra tagjai a nyugati sztyeppe reprezentánsai – például a gödörsíros kurgánok népe – helyett inkább a paleolit vadászó-gyűjtögetőkhöz kapcsolódtak szorosabb szálakkal.
NAGY EREDMÉNY EGY EGYSZERŰ NÉPCSOPORTTÓL
Nem a nyugatról érkező állattenyésztők voltak tehát azok, akik megismertették őket a lovak háziasításával; saját maguk jöhettek rá a fortélyra, először csak vadásztak a vadlovakra (Equus ferus) nyilaikkal, lándzsáikkal és szigonyokkal, majd élelemforrásként csordába terelték őket, végül meglovagolták. A cambridge-i professzor szavaival:
Igen jelentős teljesítmény ez egy olyan embercsoporttól, amit mai felfogásunkkal igen egyszerűnek tartunk.
Ez viszont távolról sem jelenti, hogy a botaji kultúra – ahol jelenlegi ismereteink szerint először háziasították a lovat – terjesztette el a lótenyésztés tudását Ázsiában és Európában. Idén, egy korábbi vizsgálatban mutatták ki, hogy a botaji kultúrában tenyésztett lovakat nem fűzi közeli rokonság a mai háziasított lovakhoz, ellenben a vadló egyetlen máig élő alfajához, a Przsevalszkij-lóhoz (Equus ferus przewalskii) igen. Ez pedig azt sejteti, hogy a domesztikáció nem egy időben, egy területen következett be:
Két független eseményről beszélhetünk a lovak domesztikációjában. Bár a botaji kultúra volt az első, amelyik lovakat háziasított, nem az ő lovaik terjedtek el
– nyilatkozta Peter de Barros Damgaard, a Dán Természettudományi Múzeum molekuláris biológusa, a Science-tanulmány első szerzője. Az izoláció ugyanakkor nem volt teljes: a lovak rituális eltemetésének a botaji kultúra által űzött változatára Ázsia más részén is találtak példákat.
A Jamnaja-kultúra tagjai mindenesetre jó hasznát vették tudásuknak, és messzire terjesztették el, ahogy ez genetikai nyomaikból is kitűnik. Ugyanakkor az új kutatás szembeszáll azzal a korábbi feltevéssel, hogy ezek az ötezer évvel ezelőtt keletre vándorló közösségek az indoeurópai nyelvek eredői lennének, a nyugat-eurázsiai gének ugyanis nem ekkor, hanem korábban, mintegy i. e. 3300 körül – a Namazga-kultúra révén – keveredtek a dél-ázsiaiakkal. Anatólia ősi lakói valószínűleg az indoeurópai nyelvek egyik korai formáját, a hettitát beszélték, márpedig ennek a területnek a genetikai térképén nem tűnnek fel a Jamnaja-kultúra reprezentánsai.
Miként arra Paul Heggarty, a jénai Max Planck Intézet nyelvtörténésze, valamint Sandra Olsen, a Kansasi Egyetem zooarcheológusa is rámutatott, a kutatás számos kérdésre vet új fényt és készteti eddigi tudásuk átértékelésére a szakértőket, ám mind az indoeurópai nyelvek, mind a lovak háziasításának elterjedését illetően adós marad az egyértelmű válasszal.
Nyitó illusztráció: Michel Gunther / Biosphoto / AFP
