Kultúra

Második lett a gödöllői vén vackor Európában

Magyarország egyik legöregebb, még minidig termő vadkörtefáját a szerelmesek fájának is nevezik.

Az év európai fája versenyben 37 ezer szavazattal második lett a gödöllői vén vackor, a győztes 70 ezer szavazattal a bolgár öreg szil lett, harmadik a lengyelországi Wybicki tölgye.

Az eredményt Brüsszelben, az Európai Parlament épületében jelentették be szerda este. A díjat a Szent István Egyetem nevében a fát benevező Czóbel Szilárd egyetemi docens és Gyuricza Csaba, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja vette át. A várost Péterfi Csaba, a polgármesteri kabinet vezetője képviselte – közölte Gödöllő Város Önkormányzata csütörtökön az MTI-vel.

A gödöllői mellett cseh, bolgár, ír, szlovák, lengyel, skót, francia, olasz és walesi fák versenyeztek, elsősorban történetük és kevésbé kinézetük alapján.


Fotó: Facebook / A gödöllői Vén Vackorfa

A gödöllői Botanikus Kertben álló vackor az ország egyik legöregebb, 20 méter magas, három méter kerületű, még mindig termő vadkörtefája. A 18. században Grassalkovich Antal gróf ezer vadkörtét ültetett, mivel egy vadászat során egy vadkörtefán lelt menedéket a sebzett vad elől. A fa történetében érdekes még, hogy 1849-ben Kossuth is itt írta meg a Függetlenségi Nyilatkozatot, de az öreg vackort a szerelmesek fájának is nevezik, mert állítólag Andrássy gróf is itt ismerte meg Sissit.

Eddig kétszer nyerte magyar fa a fődíjat: 2012-ben egy felsőmocsoládi hársfa, 2013-ban pedig az egri termálfürdő platánja lett a győztes hét ország jelöltjei közül. Az európai versenyt az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství, az Európai Földtulajdonosok Szövetsége és a TetraPak szervezte.

Az év fája versenyt Magyarországon is megszervezik, győztese indulhat az európai megmérettetésen. A Szent István Egyetem botanikus kertjében álló, körülbelül 300 éves vadkörtefa az ország egyik legtekintélyesebb méretű és legidősebb fája. A szép és “ereje teljében” lévő fa tavaly majdnem 50 ezer termést hozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik