Tudomány

Egy öreg hárs az év fája

A felsőmocsoládi négyszáz éves hárs lett az Év Fája, a Hős Fa címet pedig az ötvöskónyi nagylevelű hárs kapta meg.

Az Év Fája díj mellett 2011-ben az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is. A döntőbe a szakmai zsűri 12 fát juttatott be, amelyek közül a közönség szavazással választotta ki a neki legjobban tetszőt.

A megmérettetést immár másodszor rendezte meg Magyarországon az alapítvány, csatlakozva az Európai Év Fája versenyhez.

A felsőmocsoládi hársfa így nemzetközi szinten is megküzdhet majd az Év Fája címért. A Hős Fa címet a zsűri azért ítélte az amúgy negyedik helyen végzett ötvöskónyi hársnak, mert az – bár élete már többször is veszélybe került – hősies módon számos csapást túlélt – adta hírül közleményben a szervezet.

A második alkalommal meghirdetett vetélkedőre idén összesen 92 fát neveztek. Bár a fák többségét egy egész iskola vagy település támogatta, a két győztest idén magánemberek nevezték.

Összesen 9871 szavazat érkezett a döntőbe jutott fákra; a győztes szoros küzdelemben 2990 szavazattal nyert, a második helyezett a vajali szürke nyárfa lett 2020 szavazattal, míg a bronzérmes mezőhegyesi vérbükk 937 szavazatot kapott.

Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Ökobolygó Kft. felajánlásának köszönhetően az Év Fája és a Hős Fa külön ajándékban is részesült. A fák ápolását az Ökotárs Alapítvány a Magyar Faápolók Egyesületével közösen biztosítja.

Az alapítvány vetélkedőjének célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra és a biológiai sokféleség megőrzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik