Nagyvilág

Nincs elég szén-dioxid, veszélyben Európa sörellátása

Globális szén-dioxid-hiány miatt került bajba a söripar, számoltak be róla a napokban nemzetközi lapok, a többi között a CNN és a BBC is. Az élelmiszeripari szakértők szerint az elmúlt évtized legnagyobb krízisét éljük, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy nyár van és zajlik a labdarúgó-világbajnokság, amikor lényegesen több sört isznak az emberek.

Hogy lehet hiány szén-dioxidból?

Az élelmiszeriparban használt szén-dioxid főként az ammónia gyártása során keletkezik. Mivel az ammónia a műtrágyák előállításához szükséges, ezek az üzemek általában csak augusztustól márciusig működnek, áprilistól júniusig pedig karbantartást végeznek, ami egybeesik az alkoholos és szénsavas italok fogyasztási csúcsidőszakával.

A problémát fokozza, hogy az ammónia ára jócskán esett az utóbbi időszakban, a nyugat-európai országok ezért bátrabban importálnak, a gyártók pedig úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a zárva tartást a régióban. Mindemellett az ammóniatermeléshez szükséges földgáz ára drágul, ezért az üzlet már kevésbé számít megtérülőnek.

Sajtóértesülések szerint szén-dioxid híján több komoly márkának is meggyűlik a baja a termeléssel. Nagy-Britanniában jelenleg egyetlen CO2-t előállító gyár üzemel, de a skandináv országokban is sorra zárják be kapuikat a kombinátok. A hosszabb szünetről senkit nem tájékoztattak előre, Észak-Európa sörgyártói pedig most azon törik a fejüket, hogyan lehetne minél előbb visszaállítani a világ rendjét.

140 milliárd forintot söröztünk el tavaly
Egyre népszerűbbek a kézműves sörök.

Szénsavasítás, palackozás, átfejtés

Rebák Tibor, a BPBW Beer Week in Budapest egyik főszervezője és a svéd Poppels Bryggeri sörfőzde munkatársa elmondta, a kézműves sörök készítői a cukorból nyerik vissza a szén-dioxidot, így nincs szükségük a vásárlásra, de a multivállalatok más eljárással dolgoznak.

A nagyobb cégek nyomás alatt erjesztik a sört. Nekik nem éri meg extra pénzt befektetni a szén-dioxid visszanyerésére, mert nagyon lassan térülne meg az ára

– fogalmazott.

A sörfőző mester arról is beszélt, hogy a szén-dioxidra a szénsavasítás mellett például a palackozáskor és a különböző tartályok közti átfejtéskor is szükség van. Bár pontos számot nem tudott mondani, egy nagyobb gyár elképesztő mennyiségű szén-dioxidot használ el nap mint nap.

Fotó: Thinkstock

Magyarország biztonságban

Az ügyben megkerestük a magyarországi sörgyártókat is, több-kevesebb sikerrel.

A Heinekentől azt a választ kaptuk, hogy

a cég nagy-britanniai leányvállalata a CO2 beszállítójától közvetlenül értesült a kialakult helyzetről. Mint ahogy más brit sörgyártókat, a Heineken helyi leányvállalatát is érinti a hiány. Brit kollégáink azon dolgoznak, hogy a kialakult helyzetet minél gyorsabban megoldják és a folyamatos széndioxid ellátást más forrás bevonásának segítségével biztosítsák.

Hozzátették, az okozott károk megítélése ezen a ponton még túl korai, ennek felmérésére a nyári hónapok lezárása után lesz lehetőség. Hogy ez milyen hatással van a magyarországi sörforgalomra, arra nem kaptunk választ.

Szintén feltettük kérdéseinket a Borsodi Sörgyárnak is, akik jelezték, hogy az ügyben a Sörszövetség fog kommunikálni, így ők külön nem szeretnének állásfoglalást tenni a kérdésben.

A Sörszövetségtől jött is a reakció: tudnak a helyzetről, de ez Magyarországot nem érinti.

Semmilyen kiesésre nem kell számítani a hazai sörgyárak termelésében

– közölték, hozzátéve, hogy a külföldi sajtóban megjelent cikkeknél többet ők sem tudnak a Nagy-Britanniában és az Észak-Európa egyes piacain kialakult helyzetről.

A szövetséggel konkrét beszállítói neveket nem oszthatnak meg a tagok versenyjogi okokból, az viszont biztos, hogy Magyarország egyik jelentős CO2-forgalmazója a Linde Group.

Magyarországon tehát egyelőre nincs baj, sőt, a szaklapok szerint Dél-Európa mellett Magyarországról vagy Romániából jöhet a megoldás, más kérdés, hogy nem túl gyors és költséghatékony a Benelux-államokba vagy az Egyesült Királyságba eljuttatni a szén-dioxidot, pláne úgy, hogy annak szállítására speciális járművek is kellenek.

Hazánkat a kialakult helyzet az importsörök esetében érintheti negatívan. Ha ugyanis külföldön alig lesz sör, akkor behozni sem tudnak majd a kereskedők.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik