Élet-Stílus

Nem csak az a sörözés, amikor egy este alatt megiszunk 6-8 korsó vízízű lagert

Ha a magyar sörfogyasztást akarjuk kontextusba helyezni, akkor érdemes azzal kezdenünk, hogy hazánk az úgynevezett cseh-német sörkultúrához tartozik. Ezt kicsit igazságtalanul és viccesen úgy is meg lehetne megfogalmazni, hogy mi, magyarok sörözés címén megpróbálunk egységnyi idő alatt maximális mennyiségű sört meginni. Ehhez a tevékenységhez értelemszerűen csak az úgynevezett „ívós sörök” passzolnak, amelyeknek jellemzően nem túl magas az alkoholtartalmuk, cserébe rengeteget el lehet fogyasztani belőlük.

Pedig lehetne ezt máshogy is.

A sörözésnek nem feltétlenül a mennyiségről kellene szólnia, hanem a borokhoz hasonlóan, kóstolószerűen is lehetne inni őket. Ehhez persze olyan sörök is kellenének, amelyekről érdemes beszélgetni.

Szerencsére az elmúlt években itthon is robbanásszerűen kezdtek terjedni az úgynevezett kisüzemi sörfőzdék. Ezek a műhelyek jellemzően nem a jól megszokott sörfajtákat készítik, a választékuk nagyban eltér a hazai söróriások kínálatától. A Kőbányain innen, a csapolt Ászokon túl nehéz elhinni, hogy sokféle sör létezhet, pedig így van.

Fotó: Bárdi Bálint/24.hu

Maláta, komló, élesztő, víz

A sör nem különösebben nehéz műfaj, nagyjából a fenti négy összetevőből áll, és ezt a receptet nem is kell feltétlenül megbonyolítani. Az egyszerűség ellenére rengeteg sörfajta létezik, amiket az alapanyagok sokszínűsége és nem utolsósorban a rajtuk elvégzett eljárások különböztetnek meg egymástól. Ezek alapján a söröket két nagy csoportra oszthatjuk:

  1. az alsóerjesztésűekre, illetve a
  2. a felsőerjesztésűekre.

Alsóerjesztésű például az általunk legsűrűbben fogyasztott világos lager, vagy az itthon szintén népszerű pilsner is.

Fotó: Bárdi Bálint/24.hu

Felsőerjesztésűek az úgynevezett alék, ezekből két nagy irányzat létezik. A dark alék csoportjába tartoznak a stoutok (mint például a Guinness) és a porterek. Chocolate-Milk stout volt az a svéd fagylaltos sör is, amit nem olyan régen mi is kipróbáltunk.

A másik, jóval népszerűbb csoport a Pale Ale, itt található a legismertebb kézműves sörfajta, az IPA is. Az IPA, vagyis az India Pale Ale egy brit eredetű sörféle, amit a 18. század derekán azért tömtek tele elképesztően sok komlóval, hogy kibírja a hosszú utakat a brit gyarmatokra, elsősorban Indiába. Fontos tudni még azt is, hogy ezeknek az italoknak azért magas az alkoholtartalmuk, hogy később romoljanak meg — így nem ritkák a 10 százalék feletti IPA sörök sem. Az igazán nagy IPA-őrület nagyjából 10 évvel ezelőtt kezdődött, ekkor ment rá nagyon a világ a kézműves sörökre.

A sörözés tehát jóval velősebb tevékenység is lehet, mint ipari mennyiségű folyadékbevitel. Szerencsére már több hazai főzde termékéből válogathat az, aki kicsit komolyabban akarja venni a sörivást. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar fogyasztási arány kisüzemi-nagyüzemi bontás tekintetében még mindig jócskán elmarad a nyugat-európai átlagtól.

Fotó: Bárdi Bálint/24.hu

Direkt ékezettel

Mostanában az egyik legizgalmasabb dolog a magyar kisüzemi piacon a Fehér Nyúl előretörése. A sörfőzde nagyjából egy éve indult, azóta kijöttek egy tucat termékkel, felépítettek egy üzemet a Soroksári úton, majd megnyitották Magyarország második, egyelőre csak pénteken és szombaton nyitva tartó taproomját, ahol úgy lehet megkóstolni a söröket, hogy azok nagyjából 5 méterre készülnek tőled. Nagyot dob az élményen, hogy nemcsak a söröket lehet kipróbálni, hanem el lehet rágcsálni különböző malátákat, vagy meg lehet szagolni a komlót is.

A Fehér Nyúl a sörök mellett nagy hangsúlyt fektet a megjelenésre, ez pedig meglátszott a megnyitón is.

Tökéletes volt az egyensúly, a tér pont annyira volt komfortos, amennyire kellett, és ami a legfontosabb: nem akartak kocsmát csinálni az főzdéből: a logó, a sörök címkéje, a dizájn, a stratégia mind arra utalnak, hogy a Fehér Nyúl nem hobbiprojekt, hanem komoly vállalkozás, komoly célokkal. Nem véletlenül választottak olyan nevet, amiben van ékezet, mivel hosszútávon a nemzetközi piacra is terveznek, ahol egy különleges névvel könnyebb kitűnni.

A legfontosabb egy sörfőzde esetében mégiscsak az íz

A csapolt söreik közül az APA-ájuk (American Pale Ale) és a Rafa névre keresztelt zseniálisan fanyar sour IPA-ájuk nagyon magas minőséget képvisel, ezeket a söröket simán oda lehetne állítani bármelyik menő külföldi kézműves brand mellé, legyen szó a Brewdogról vagy akár az Omnipollóról. A cégtől kapott útravalóról már kevesebb jót lehetett elmondani, a kis üveges Imperial IPA-juk kifejezetten átlagos volt, a stout viszont hozta a szintet, jó erős és krémes volt, de mégis iható.

Fotó: Bárdi Bálint/24.hu

A Fehér Nyúl jelenleg Magyarország egyik legígéretesebb sörös vállalkozása, a főzde ugyanis nemcsak itatni akarja az embereket üzemében, hanem közösséget is teremtene, konyhát indítana, koncerteket rendezne

és úgy egyáltalán csinálna valamit, hogy az emberek elkezdjenek jobb söröket inni.

Kiemelt kép: 24.hu/Bárdi Bálint

Ajánlott videó

Olvasói sztorik