Sport

Idén nem lesz Európa legjobb csapata a Szolnok

Az Egerhez hasonlóan veszített a nyitónapon, így nem jutott be a négy közé a címvédő Szolnok sem a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében, amelynek Genova ad otthont.

A magyar bajnoki ezüstérmes csapat, amely tavaly a BL döntőjében találkozott a Juggal, a csütörtöki mérkőzésen rosszul kezdett: első emberelőnyét mindjárt elhibázta, viszont a Dubrovnik válaszképpen betalált. Csaknem öt perc lefutott már az első negyedből, amikor a szolnoki Milan Aleksic távoli lövésével sikerült az egyenlítés (1-1). Még messzebbről volt eredményes Bátori Bence, így 2-2-vel zárult a nyitó játékrész.

A második nyolc perc a szolnokiak szerb csapatkapitánya, Zivko Gocic bombagóljával indult, és Bátori ravasz pattintásával folytatódott, így 4-2-re ellépett a magyar együttes.

Aztán 5-3 lehetett volna, de Aleksic kihagyta a büntetőt, a Jug pedig egyenlített (4-4).

A nagyszünetet követően újabb emberelőnyükből újabb gólt értek el a horvátok, ezzel visszavették a vezetést. Nem sokáig: a balkezes Zalánki Gergő egyenlített (5-5). A triplázó Bátori javított tovább az álláson, ám válasz is érkezett a Jugtól, így a csapatok 6-6-tal várhatták a befejező negyedet.

Az utolsó nyolc perc horvát góllal kezdődött, majd percekig nem esett gól, mígnem Zalánki szemfüles lövéssel lepte meg az ellenfél kapusát (7-7).

A horvátok begyötörték a nyolcadikat, majd a hajrában a kilencediket is emberelőnyből, a Szolnoknak ugyanakkor Zalánki révén már csak a szépítés jött össze, a vége 9-8-as vereség lett. 

A szombatig tartó nyolcas döntő második napján, pénteken a Szolnok a Bresciával játszik az 5-8. helyért, amely büntetőkkel kapott ki a Pro Reccótól.

Eredmény, negyeddöntő:

Jug Dubrovnik (horvát) – Szolnoki Dózsa 9-8 (2-2, 2-2, 2-2, 3-2)
a magyar csapat góldobói: Bátori, Zalánki 3-3, Aleksic, Gocic 1-1

Pro Recco (olasz) – Brescia (olasz) 8-8 (2-1, 2-0, 2-3, 2-4) – büntetőkkel 12-10
CNA Barceloneta (spanyol) – ZF-Eger 9-4 (2-1, 3-3, 2-0, 2-0)
Olyipiakosz (görög) – Spandau Berlin (német) 6-5 (2-0, 1-1, 2-3, 1-1)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik